Kezdőlap

 

Záporos, zivataros július Vas megyében 2014-ben

Előzmények:
2014 nyara száraz, meleg idővel kezdődött. Június elején ugyanis egy hőhullám során több napon keresztül 30 fok felett alakult a hőmérséklet, sőt 11-én helyenként a 35 fokot is megközelítette vagy elérte a maximum-hőmérséklet. Június közepén már kissé hűvösebbre fordult az idő, de folytatódott a szárazság. Jelentős változás 20-a után következett be, amikor gyakoribbá váltak a frontátvonulások, ezáltal pedig már többször előfordult jelentős mennyiségű csapadék. Ennek nyitánya a június 23-án este érkező zivatarrendszer volt, majd a 30-án érkező hidegfront folytatta a sort. Előbbiből főként a megye déli és középső részén, míg utóbbiból már megyeszerte 20-30 mm csapadék hullott.

Zivataros kezdés:
Július elején folytatódott a változatos, kellemesen meleg idő. 2-án egy hidegfront előtt két kisebb szupercella is elérte a megyét délnyugatról, majd este a front mentén többfelé fordult elő záporeső, helyenként zivatar. Ezekből általában 5-10 mm csapadék hullott, de Kőszegről 26 mm-t jelentettek. Átmeneti száraz napok után 5-én délután ismét többfelé alakultak ki záporok, zivatarok. Ekkor Szombathely térségében volt a legtöbb, 10-12 mm csapadék. Ezt követően 8-áig ismét száraz, meleg idő következett, 30 fok feletti maximumokkal.


 Az első szupercella július 2-án, Szombathely irányában - további képek és részletes beszámoló itt

Szinte mindennapos záporok, zivatarok 12-e és 17-e és között:
9-én és 10-én egy ciklon jóvoltából átmenetileg jelentősen lehűlt a levegő, és több-kevesebb eső is esett. 12-én viszont kelet felé elhagyta térségünket a ciklon, mely mögött átmenetileg kissé szárazabb, délután viszont ismét nedvesebb, labilis levegő áramlott fölénk. Ennek megfelelően a nap első felében sokat sütött a nap, és a délutáni csúcsértékek az előző napok 20, 22 fok közötti értékei után már elérték a 27, 28 fokot. A délután második felében aztán egyre magasabbra tornyosultak a gomolyok, és elszórtan záporok is kialakultak. A megye déli felén és Zala megye északi felén egy-egy zivatarfelhő is kifejlődött, de a villámtérképek és észlelések alapján zivatartevékenység nem, vagy legfeljebb csekély mértékben fordult elő belőlük. A záporokból jelentős mennyiségű csapadék sehol sem hullott, de mivel a környezetükben kevés volt a felhő, szinte mindegyiknél meg lehetett figyelni szivárványt is.


 Az első fejlett zivatarfelhő Egyházasrádóctól délkeletre július 12-én délután


 Délutáni zápor Szombathelytől nyugatra, illetve szivárvány a megye középső-keleti részén végighaladó záporon kora este

13-án már a késő délelőtti óráktól erőteljes gomolyfelhő-képződés indult meg, és Ausztriában a határ közelében, valamint a megye délnyugati csücskében dél körül ki is alakultak az első záporok, zivatarok. Ezek kora délután átterjedtek a megye nyugati részére is, de egy-egy góc általában nem élt hosszú ideig. Így jellemzően csapadéknyom és 10 mm közötti mennyiség hullott belőlük, de Kőszegen 21 mm-t mértek, Szentgotthárd közelében egy hevesebb cellából pedig ennél is nagyobb összeg hullhatott. Ezzel szemben a megye keleti része nagyrészt csapadék nélkül maradt, a délután derekára ugyanis fokozatosan legyengültek, szétoszlottak a csapadéktömbök. A nap hátralévő részében már sehol sem fordult elő csapadék. A záporok, zivatarok által érintett területeken délután átmenetileg több fokkal lecsökkent a hőmérséklet, de később a néhány órás napsütés hatására még valamelyest visszamelegedett a levegő.


 Az Egyházasrádóc felé közeledő zivatar felhőzete július 13-án kora délután

14-én a kora délutáni órákra vált erőteljessé a gomolyfelhő-képződés, és nem sokkal később a megye északi részén záporok, zivatarok is kialakultak. Ezek kifutófrontja dél felé indult meg, mely mentén újabb és újabb, de a kezdetieknél már kissé gyengébb cellák pattantak ki. Illetve egy-egy adott zápor- vagy zivatargóc csak rövid ideig élt, így jelentősebb mennyiségű csapadék csupán lokálisan fordult elő. A következő napokban már csak helyenként alakult ki csapadék a megyében, valamivel nagyobb számban 17-én. Ezen a napon egy összeáramlási zóna fejlődött ki a megye nyugati felén, melyen több, de rövid életű zápor, zivatar is kipattant. Ezután egészen 21-éig száraz idő köszöntött be, a csúcshőmérséklet pedig ismét 30 fok köré, vagy kevéssel a fölé emelkedett.


 A megye északi részén kialakult és dél felé terjeszkedő záporok, zivatarok Egyházasrádócról nézve július 14-én,
valamint egycellás zivatar a falutól nyugatra július 17-én

Csapadékos zárás:
Július 22-én egy mediterrán ciklon ért el bennünket, mely többfelé okozott esőt, záport, de a megye északi részén zivatar is előfordult. Ekkor már megyeszerte jelentős, 10 mm feletti csapadék hullott, sőt a nyugati részeken 20-25 mm körüli összegek is előfordultak, Kőszegen pedig a 43 mm-t is elérte a napi csapadékösszeg. 23-án az elvonuló ciklon és egy északnyugatra elhaladó magassági hidegcsepp alakította az időjárást. Ekkor már csak elszórtan, főként a megye északi és keleti részén alakultak ki záporok, zivatarok, és a gyors mozgásuk révén általában nem okoztak nagy mennyiségű csapadékot. A több felhő és a csapadék miatt a hőmérséklet ugyan néhány fokkal visszaesett, ellenben fülledtebb lett az idő.


 Fejlődő zápor és egy későbbi, távolabbi zivatar Egyházasrádóctól keletre július 23-án

24-e csapadékmentesen telt, 25-én viszont egy tőlünk délnyugatra kiépülő sekély ciklon áramlási rendszerében ismét nedvesebb levegő áramlott fölénk, és a délutáni óráktól kora estig főként a megye északkeleti kétharmadán több ízben fordultak elő záporok, zivatarok. Ezekből Szombathely és Sárvár környékén jelentős, 15 mm körüli csapadék hullott. 26-án a megye északnyugati, nyugati részén alakult ki zápor, zivatar, melyekből Kőszegen elérte a csapadékösszeg a 13 mm-t, míg másutt jellemzően csak néhány mm hullott. 27-én és 28-án azonban ismét több helyen volt csapadék eső, zápor és zivatar formájában egyaránt, előbb 27-én napközben, majd éjszakától másnap délelőttig, de elszórt záporok még 28-án délután is kialakultak. Ezen a két napon ismét megyeszerte jelentős, általában 15-20 mm körüli csapadék hullott, de Kőszegen 26 mm, Egyházasrádócon pedig 37 mm eső esett. 29-én átmenetileg nyugodtabb, szárazabb idő volt, csak elszórt záporokkal, egy-egy zivatarral.


 Kaotikus égkép Egyházasrádóc felett és zivatar északkelet felé július 25-én - további képek és részletes beszámoló itt

Az időszak, és egyben a hónap legjelentősebb eseménye 30-án következett be. Ekkor délnyugat felől elért bennünket a korábban kialakult sekély ciklon gyenge hidegfrontja, mely előtt még igen labilis és nedves levegő áramlott fölénk. Délelőtt egy záporsáv vonult végig a megyén helyenkénti csapadékot okozva. A kora délutáni óráktól aztán előbb az északnyugati vidékeken, majd később elszórtan másutt is, de főként nyugaton záporok, zivatarok pattantak ki. Késő délután pedig dél-délnyugat felől egy kiterjedt zivatarrendszer érkezett, melyet több helyen látványos peremfelhő kísért. Ebben aktív villámtevékenység és intenzív csapadékhullás volt jellemző. Így megyeszerte jelentős, sokfelé 30 mm-t elérő vagy meghaladó mennyiségű csapadék hullott, sőt Kőszegről 61 mm-t jelentettek. 31-én a front mögött már csak elszórtan voltak záporok, de a főként a megye keleti részén néhol ismét nagyobb mennyiségű, 5-20 mm körüli csapadékot mértek, sőt Bobán 43 mm eső esett.


 A délnyugatról érkező zivatarrendszer peremfelhője Egyházasrádócnál július 30-án - további képek és részletes beszámoló itt

Összegzés:
Júliusban a megyében alig fordult elő olyan nap, mikor kiterjedt, viszonylag egyenletes eső hullott. A havi csapadék nagy részét konvektív csapadék, vagyis záporok, zivatarok szolgáltatták. Ezekre ugyanakkor nagy területi változékonyság volt jellemző, mely a havi csapadékösszegekben is látható. A megye nagy részén 100 mm körül, vagy afelett alakult a havi csapadékösszeg, kisebb körzetekben azonban elmaradt ettől, míg Kőszeg térségében a 200 mm-t is meghaladta a lehullott csapadék. Összességében a megye nyugati felén hullott a több, míg a keletin a kevesebb csapadék.

Néhány Vas megyei település júliusi csapadékadata (forrás: OMSZ (MET-ÉSZ, ogimet.com), www.metnet.hu, www. idokep.hu)
*: kerekített napi adatok alapján

 

Kőszeg: 205,0 mm Vép: 117,1 mm
Pornóapáti: 170 mm* Boba: 113 mm*
Peresznye: 149,9 mm Sárvár: 110,0 mm
Szombathely: 139,2 mm Magyarszombatfa: 107 mm*
Ják: 133,6 mm Pinkamindszent: 101,7 mm
Söpte: 129,6 mm Káld: 93 mm*
Szentgotthárd: 123,2 mm Csipkerek: 87 mm*
Egyházasrádóc: 117,5 mm Sitke: 80 mm*

Írta, a fényképeket és a térképet készítette: Hérincs Dávid