Kezdőlap

 

Erőteljes felmelegedés 2016. március végén, április elején

Előzmények:
2016 februárja szokatlanul enyhe, márciusnak megfelelő idővel telt. A havi középhőmérséklet ugyanis megyeszerte elérte vagy meghaladta az 5 fokot. Mindemellett alig fordult elő fagyos nap, vagyis 0 fok alatti minimum-hőmérséklet, ellenben többször is 10 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, sőt néhány napon a 15 fokot is elérte vagy meghaladta a csúcsérték. A tél csupán egy-egy napra adott ízelítő magából, de síkvidéken jellemzően ekkor is csak havas eső hullott, 10-én és 25-én fordult elő havazás is. A megye délnyugati csücskében ezeken a napokon néhány cm-es hóréteg is kialakult. Aki igazi téli időt akart látni, magasabbra kellett mennie, a Kőszegi-hegység 500-600 m feletti részein ugyanis már többször volt megmaradó hó, a legmagasabb csúcsokon nem egyszer a 10 cm-t is túllépte a hóréteg vastagsága.
Márciusba csöppenve viszont folytatódott a márciusi időjárás, vagy inkább "időállás", hiszen a hőmérséklet a februárihoz teljesen hasonlóan alakult. Fagy csupán napon fordult elő, ugyanakkor a hónap végéig egyszer sem érte el a csúcshőmérséklet a 15 fokot, a legmelegebb napokon is csak 12-14 fokot mérhettünk. Ezt tetézte, hogy éppen március 15-én volt részünk kifejezetten hűvös, késő téli időjárásban. Délután hózáporok, éjszaka pedig havas eső, havazás is előfordult, a megye nyugati, északnyugati határán pedig még átmeneti, vékony hóréteg is kialakult. Joggal várhattuk tehát a kellemesen meleg, igazi tavaszi idő beköszöntét, a hosszú böjt után...


Hózáporok Egyházasrádóc közelében március 15-én délután

Melegedés húsvétkor:
A böjti időszaknak időjárási értelemben is a húsvét vetett véget. Ekkor ugyanis lassanként délnyugatira fordult felettünk az áramlás, mellyel több hullámban a korábbinál jóval enyhébb légtömeg érkezett fölénk. Bár a légkör még megváratta kicsit a tavaszvárókat, mivel 26-án áthaladt felettünk egy gyenge hidegfront, mely a korábban várthoz képest kissé későbbre tolta a felmelegedést. Húsvétvasárnap, 27-én azonban megkezdődött a melegedés, ekkor a megye legnagyobb részén már 15 fok körül tetőzött a hőmérséklet. Mindemellett több órára kisütött a nap, és a szél is gyenge vagy mérsékelt maradt, így hosszú idő után valóban kellemes időben volt részünk. Húsvéthétfőn a légkör még rádobott egy fél lapát szenet a fűtésre, így jellemzően 16-17 fokos csúcsértékeket mérhettünk. Ezen a napon viszont már kissé több volt a felhő, de még így is sok napsütésnek örvendhettünk.


Naplemente március 26-án,valamint halójelenségek március 28-án Egyházasrádócon

Hidegfront zivatarokkal 29-én:
A melegedést 29-én egy gyenge hidegfront törte meg, bár ennek nem volt számottevő hatása, hiszen alig okozott lehűlést. A front felettünk be is hullámzott, és napközben még visszakerültünk az előtte található melegszektorba. Így ezen a napon sem kellett fáznunk, kora délutánra 16 és 18 fok közé melegedett fel a levegő. Áznunk viszont annál inkább kellett, hiszen a frontot megyeszerte kísérte csapadék. A labilissá váló légkörben már reggel kialakultak záporok a megye északi felén, de ezt követően néhány csapadékmentes, részben napos óra következett. A fennálló légköri labilitást azonban ekkor is jelezte az időnként megnövekvő középmagas gomolyos felhőzet.


Távoli záporfelhők Egyházasrádóctól északra március 29-én reggel, valamint középmagas gomolyfelhők délelőtt

Az igazi nagy dobás azonban délután érkezett. Ausztriában már dél körül zivatarok alakultak ki az Alpokban, melyek kelet felé haladtak. Az első góc fél 1 körül Kőszegtől északra haladt el, de a határt átlépve megszűnt benne a zivatartevékenység. Ezt viszont másfél-két óra múlva egy újabb zivatargóc követte. Ráadásul erre az időre az Alpok délkeleti részén a zivatarok egy kisebb vonalas rendszerré álltak össze. A zóna 3 óra körül érte el a megyét, és a hullázó hidegfront előtt felhalmozódott labilitásból "lakmározva" a Kőszeg-Vasvár vonaltól délnyugatra sokfelé okozott zivatart a délkelet felé vezető útja során, míg másutt záporeső volt. A rendszerben feltehetőleg szupercellák is kialakultak, melyek közül az egyik Szentgotthárd, míg a másik Szombathely környékén bandukolt végig. Utóbbi Egyházasrádócról is megfigyelhető volt, de mire a faluba ért, elfáradt a hosszú úton, így legyengült. Később azonban egy másik erős zivatargóc jött létre Vas és Zala megye határán, mely Zalaegerszeg térségében jégesőt is okozott, és valószínűleg szintén szupercellává fejődött. A zivatarrendszer átvonulása után a megye északi felén rögtön csökkent a felhőzet, így nyugatról besütött a nap a rendszer alá, látványos szivárványokat okozva. A csapadékzónából jellemzően 2-5 mm eső esett, de ahol erősebb gócok is áthaladtak, ennél néhány mm-rel több csapadék hullott.


A délutáni zivatarrendszer érkezése Egyházasrádócra, a távolban még szupercellás jegyeket mutató góccal

Kóstoló a nyárból:
A 29-ei hidegfront elvonultával másnap még nagyobb fokozatra kapcsolt a melegedés. Bár a nap nagy részében egy melegfront vastag fátyolfelhőzet szűrte a napsütést, a csúcshőmérséklet már elérte a 19-20 fokot. Március utolsó napja pedig szinte kora nyári időt hozott. Ekkor a nyugati határszélt leszámítva már éjszaka is 5 fok felett maradt a hőmérséklet, napközben pedig a  több órás napsütés mellett 23-24 fokig melegedett fel a levegő. Április 1-jén ugyanakkor a légkör úgy gondolta, hogy kicsit megtréfálja a meleget. Ezt egy "fantom"-hidegfront képében tette, melyet a szélforduláson és a lehűlésen kívül semmi, még felhőzet sem jelzett. A lehűlés viszont erős volt, délutáni 20-22 fokról 4-5 óra alatt 10 fok alá csökkent a hőmérséklet. A meleg légtömeg azonban nem dőlt be a tréfának, hanem a Kárpát-medencébe dőlt be ismét délnyugatról. A 2-ai kissé hűvösebb időt követően ugyanis 3-án már újból 20 fok fölé melegedett a levegő, a következő két nap pedig igazi kora nyári időt hozott. A csúcshőmérséklet 4-én és 5-én megyeszerte elérte a 25-27 fokot, és a szeles idő miatt igen magas, sokfelé 10-12 fok körüli minimumokat mérhettünk, csak a szélcsendesebb nyugati határszélen volt néhány fokkal hűvösebb. A nyári hatást a légkörben fölénk érkező jelentős mennyiségű szaharai homok fokozta, mely jelentősen tompította a napsütést, különösen a reggeli és a késő délutáni órákban, így akár egy tényleg egy észak-afrikai vidéken érezhettük magunkat.


A szaharai homok által létrehozott Bishop-gyűrű április 5-én napközben és az opálos égbolt naplemente előtt - a fotók Budapesten
készültek, de hasonló jelenségeket figyelhettünk meg Vas megyében is

Vége lett a "nyárnak", hűvös szelek jártak:
A korán jött nyár azonban nem tartott sokáig, mivel újabb hidegfrontok vették támadás alá. Az első offenzíva azonban igen erőtlennek bizonyult, hiszen 6-án és 7-én még 21-22 fok körül tetőzött a hőmérséklet, és továbbra is sokat sütött a nap, tehát folytatódott a kellemes idő. A markáns változást a 8-án érkező "támadás" hozta meg. Ez részben egy mediterrán ciklonhoz kapcsolódott, melynek áramlási rendszerében dél felől a magasban még labilis légtömeg áramlott fölénk. Így a talaj közelében betörő hideget valóban égiháború kísérte, kora délelőtt zivatarok érintették a megye nyugati felét. Napközben aztán egy kiterjedtebb csapadékzóna vonult át felettünk, 3-5 mm körüli esőt okozva. A csapadék hatására jelentősen lehűlt a levegő, késő délután már csupán 9-10 fok volt. 9-én pedig az időnként erős északi szélben a néhány órás napsütés ellenére csak fok között alakultak a csúcsértékek. A hideg csapatai azonban nem tudták megvetni a lábukat, hiszen a következő napokban visszatért a kellemesen meleg tavaszi idő, 17 és 24 fok közötti maximumokkal.


Szupercellás zivatargóc Egyházasrádóctól nyugatra április 8-án délelőtt

Írta és a forrásmegjelölés nélküli fényképeket készítette: Hérincs Dávid