Kezdőlap

 

Kirándulások Karintiában - részben meteorológiai szemmel

(A képek kattintással nagyíthatók.)
 

A július 11-12-ei hétvégét egy ismerősünk által Karintiában tölthettük. A két nap egésze kirándulásokkal telt, a gyönyörű tájak mellett pedig az időjárás is sok látnivalót produkált. Már rögtön a kiutazáskor, péntek este is, hiszen észak felé sokáig lehetett éjszakai világító felhőket látni, igaz ezt nem sikerült megörökíteni. A szálláshelyünk a szlovén határhoz közel fekvő Villach-ban volt. Odaérve, és a következő napokban a városban járva szembesültünk a július 8-ai szupercella károkozásával is, melyet orkán erejű széllökések és teniszlabda nagyságú jégeső kísért. Rengeteg volt a kidőlt, kettétört fa, de amelyik megúszta a szelet, annak a jégeső szaggatta le a leveleit. A jégeső pedig az autókban, házakban is nagy károkat okozott.

2015. július 11.
11-én első utunk a Karintia és Stájerország határán fekvő Turracher-Höhe-re vezetett. Itt némi síliftezés után elsőként a 2000 méter magas kilátópontról csodáltuk meg a panorámát.

Mindeközben egy látványos légköroptikai jelenség, az úgynevezett horizont körüli ív is megfigyelhető volt, melyet a fátyolfelhők jégkristályain megtörő fény hoz létre (a jelenségről bővebben itt: Link).

Ezt követően kissé feljebb merészkedtünk - immár gyalog, egészen a 2334 méter magasan lévő Rinsennock csúcsára (a felső képen a hegy legmagasabb pontja, jobb oldalon). Az út a hegygerincen át vezetett, de hol a gerinc déli, hol az északi felén. Így testközelből is megtapasztalhattuk a főn jelenségét, az északi oldalon ugyanis hűvös és viszonylag élénk szél fújt, míg a déli oldalán csak gyenge szél volt, sokkal kellemesebb hőérzet mellett. Utunkat többnyire kopár, füves-sziklás hegyek szegélyezték, de néhol egy-egy fenyőt is lehetett látni, továbbá egy kisebb hófoltot is találtunk.

Ezt követően a Nockalmstraße panorámaúton autóztunk végig, mely 35 km-en keresztül kanyarog Karintiában, jellemzően 1500 és 2000 m között, több helyen jókora hajtűkanyarokkal. Az úton két helyen álltunk meg. Elsőként a Windebensee-nél, mely egy kis méretű tó, aminek környéke több gyógynövény lelőhelye. A második megállónk pedig az út legmagasabb pontja, a 2042 méter magasan fekvő Eisentallhöhe pihenőhely volt, ahonnan remek látvány nyílt a környező hegycsúcsokra. Útközben egy-egy vendéglátóhely tréfás, fából faragott szoborokkal hirdette magát.

Ekkor már késő délután volt, így elindultunk vissza Villach felé. Az út ezen része meteorológiai szempontból vált érdekessé, ugyanis az előrejelzéseknek megfelelően délutánra labilizálódott a légkör a térségben, és zivatarok alakultak ki. Az egyik erősebb góc alatt át is autóztunk, de szerencsére jégeső nem, csak heves zápor kísérte. Később a zivatar mögé kerülve haladtunk tovább, így sokáig látható volt egy szivárvány is. Rövid időre a ritkának számító ikerszivárványt, vagyis a fő ív "kettéválását" is meg lehetett figyelni  (második kép, a jelenségről bővebben itt: Link), a fő ív alatt később pedig számfeletti ívek is látszottak (bővebben: Link). Radenthein-ben megálltunk egy rövid pihenőre, ahol különösen látványos volt a közeli hegyek közé beékelődő szivárvány. Itt ekkor még esegetett az eső, illetve gyakran dörgött a távolodó zivatarból. A zivatar struktúrája ekkorra már jól szervezett lett, még egy csapadékmentes feláramlási alap is kialakult (utolsó kép, a szivárvány ívétől jobbra). Így nem kizárt, hogy a góc szupercellává erősödött (a szélnyírás elegendő volt ehhez).

Amíg Randenthein-ben időztünk, újabb zápor- és zivatarcellák kezdtek kialakulni a környéken, miközben a korábbi zivatar gyorsan eltávolodott. Villach-hoz közeledve azonban kissé közelebb értünk hozzá, de már csak a csapadéksávjait lehetett látni, illetve a magasabb hegycsúcsoknál keletkező alacsonyszintű gomolyfelhőket. Nem sokkal Villach előtt egy gyenge, de nagy cseppes záporon haladtunk keresztül. Mire beértünk a városba, ez a góc is megerősödött, és a naplementéhez közeli időpont révén sejtelmes színekben pompázva, újabb szivárvánnyal haladt el kelet felé.

2015. július 12.
Az előző napi csapadék nyomán reggelre pára és köd ülte meg a környező völgyeket, mely később megemelkedve alacsonyszintű felhőzetet képzett. Ez utóbbi még közel egy órán keresztül gomolygott a hegyek között.

Ezen a napon a Raggaschlucht szurdokba vezetett első utunk, mely a Ragga patak szűk völgye, ami kiépített pallókon járható be. A gyors folyású, számtalan kisebb-nagyobb vízeséssel tarkított patak kellemesen hűvösé tette a levegőt a szurdok nagy részén. A szurdok tetején viszont ismét főnös hatás, és ennek köszönhetően jóval melegebb idő fogadott minket.

Innen a Mölltaler gleccserhez mentünk tovább, ahová sívonat és sílift segítségével lehetett feljutni. Mi csak a második szintig, 2800 méter magasra mehettünk, így magát a gleccsert nem tudtuk megnézni, de páratlan panoráma tárult a szemünk elé. Délies irányban, lefelé a környékbeli sziklás, hófoltos hegycsúcsok látszottak, illetve a hegyek oldalában kialakított mesterséges tavak, melyek a hóágyúkhoz szükséges vizet biztosítják. A másik irányban pedig, amerre még tovább emelkedik a hegy, sípályákat alakítottak ki. A sípályák közelében, a hegyoldalban még maradtak különálló hófoltok is, így egy kis hógolyózásra is lehetőségünk nyílt.

Tőlünk északnyugat, nyugat felé a térség legnagyobb hegyei magasodtak, melyek mindegyike 3000 méter feletti. Közülük a középső (az első képen az épület jobb széle felett) a Sonnblick, melynek tetején Ausztria legmagasabban, 3105 méteren fekvő meteorológiai állomása helyezkedik el. Meteorológiai mérőautomatát arra a hegyre is telepítettek, ahol mi voltunk, és még a zivatarok veszélyére is felhívták a figyelmet. A Sonnblick-en lévő állomás adatai alapján ekkor kb. 10-11 fok lehetett a mi magasságunkban, valamint mindössze 710 hPa körüli légnyomás (összehasonlításul, a nálunk megszokott 2-300 m-es tengerszint feletti magasságban ekkor 990 hPa körül volt a légnyomás). A napsütés és a gyenge szél miatt azonban nem lehetett különösen hűvösnek érezni az időt.

Az első szintre visszaérve, ami kb. 2200 méter magasan fekszik, szintén találtunk hófoltokat, melyek olvadozgatva kisebb tavakat hoztak létre a sziklás-köves hegyoldal bemélyedéseiben.

Ezután visszaindultunk Villach-ba, mely igen éles váltásnak bizonyult, ott ugyanis már 31-32 fok volt. A visszaúton a magas hegyek hatására kialakuló hullámfelhők jelentettek meteorológiai látványosságot. Később, a hazaindulásunk előtt pedig Villach felett lencsefelhők jelentek meg.

Írta és a képeket készítette: Hérincs Dávid