Kezdőlap

 

Gyors mozgású, erős hidegfrontok 2017. október végén

Előzmények:
A szeptember végén érkezett és október első napjait is meghatározó száraz, kontinentális "hideglötty" után október nagy része az átlagosnál enyhébb idővel telt. Már rögtön 5-ére erőteljes melegedés érkezett, ami 20 fok fölé röpítette a hőmérsékletet, noha még csak 1 napra. A hónap közepén azonban anticiklonális idő, igazi vénasszonyok nyara köszöntött be, több napon keresztül 20 fok fölötti csúcshőmérséklettel. Viszont ahogy ilyenkor lenni szokott, az anticiklonnal együtt megjelent a köd is, eleinte még csak a talaj mentén reggelente, majd egyre magasabb és makacsabb formában. 19-étől már egész nap kitartott a ködös-párás, borongós, hűvös idő, így a vénasszonyok sem tudtak tovább sütkérezni a ház előtt. Látszott ugyanakkor, hogy nem tart már sokáig az anticiklonális idő, mivel Tél Tábornok mozgatni kezdi seregeit északon. Ezekből ugyan hozzánk még csak kisebb előőrsök jutottak, de a dinamikusabbá váló légkör meghozta a ciklonokat, és velük a rég várt csapadékot - hiszen szeptember vége óta ismét igencsak száraz idő uralkodott.


Vénasszonyok nyara október közepén előbb napos, majd egyre inkább ködös idővel

Nyár és tél az Ophelia hurrikán hatása:
Meglehetősen groteszknek bizonyult, hogy az első komolyabb télbetörést északon egy nyári légköri képződmény, nevezetesen az Ophelia hurrikán idézte elő. (Ez nem volt ugyanakkor példa nélküli, hiszen hasonló történt pl. 2012-ben is Rafael esetében.) Ophelia egy szokatlanul északkeletre kialakult hurrikán volt, mely az Azori-szigetek mellett elhaladva a 3-as kategóriát is elérte, majd egy erőteljes mérsékelt övi ciklonná átalakulva érkezett meg a Brit-szigetekhez, Írországban sokfelé hurrikán erejű szeleket produkálva (bővebb leírás a hurrikánról itt). Ophelia előtt igen meleg légtömeg árasztotta el Nyugat-Európát - illetve ez volt felelős a nálunk beköszöntő vénasszonyok nyaráért is -, helyenként 30 fok köré, sőt az Ibériai-félsziget egyes részein 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A Brit-szigeteket elhagyva Ex-Ophelia beleolvadt egy észak-orosz ciklonrendszerbe, és miközben gyorsan keletre helyeződött, mögötte Skandináviban egy anticiklon épült ki. Ezzel Ex-Ophelia hátoldalán megnyílt az út a fagyos sarkvidéki hideg légtömegek számára dél felé. Így néhány nappal a nyugat-európai nyár után északkeleten már egész napos fagyok és havazások voltak köthetőek Ophelia-hoz. Ráadásul az anticiklon blokkolta az Atlanti-óceánon kialakuló viharciklonokat, így az orosz és észak-skandináv területeken tartósan konzerválódott a hideg és a hótakaró.


Ophelia volt a felelős a közép-európai vénasszonyok nyaráért és a nyugat-európai nyárutóért, majd az első jelentősebb
északkelet-európai hidegleszakadásért is - a térképek a kb. 1500 m-es magassági szint hőmérsékletét mutatják (forrás: Wetter3.de)

Hidegfrontok (1. felvonás):
Az északkeleti anticiklon egészen 25-éig állta a sarat a nyugati ciklonokkal szemben, és addigra már jelentősen kiterjedt a hozzá kapcsolódó hideg légtömeg. Egy ciklon hátoldalán ebből hazánkba is csurrant-cseppent egy kevés, de Vas megyében ez nem éreztette számottevően hatását, mivel a megelőző napokban a tartós köd miatt már hűvös idő volt. Maga a ciklon viszont 20 mm körüli csapadékot okozott a megyében, megszüntetve a száraz időjárás. Az ország középső és délnyugati részén helyenként 60-80 mm eső is esett, illetve a ciklon mögött már a klasszikus fagyzugos helyeken kívül is előfordult itt-ott gyenge fagy.


Gyenge fagy Budapest külterületén október 25-én reggel

26-ától kezdve gyors átrendeződés zajlott le az európai légköri felállásban, ugyanis egy nyugatról érkező ciklon arrébb tessékelte az északkeleti anticiklont. Viszont a ciklonális mező rögtön "be is szorult" Skandinávia környékén, mivel mögötte egy újabb anticiklon épült ki az Atlanti-óceánon. Ennek hatására több hullámban sarkvidéki, hideg légtömeg indult meg ezúttal északról a kontinens középső területe fölé. Az első hullám egy gyors mozgású hidegfronttal 27-én érte el az országot, így Vas megyét is. A frontot ugyan nem kísérte jelentős csapadék, de mivel a talaj közelében gyorsan, 70-80 km/h-s széllökésekkel tört be a hideg, és az alacsonyabb szinteken nagy volt a levegő nedvességtartalma, a frontvonal mentén egy igencsak impozáns kifutófelhőzet vonult végig, amit még a nyári zivatarok is méltán megirigyelhettek volna.


Az október 27-ei hidegfront jól fejlett kifutófelhőzetének érkezése Körmendre (forrás: Időkép.hu)

Hidegfrontok (2. felvonás):
A legnagyobb dobást a 29-ei hidegfront szolgáltatta, mely rég látott dinamikusságot hozott az időjárásba. Maga a front egy gyorsan mozgó és gyorsan kimélyülő peremciklonhoz kapcsolódott, mely egy nap alatt jutott el az Atlanti-óceán északi részéről Fehéroroszországig. A ciklon hátoldalán minden szinten figyelemre méltó szél fújt, a magasban (8-10 km körül) például közel 300 km/h volt az átlagszél, de még 2-3 km-es magasságban is 150 km/h körül alakult. Így nem volt meglepő, hogy maga a hidegfront is igen nagy sebességgel haladt: háromnegyed 11-kor érte el Mosonmagyaróvárt, 3 óra múlva pedig már a déli határnál járt. Átvonulását elszórtan zivatarok és 100 km/h körüli, feletti széllökések kísérték.

Az alábbi videón megtekinthető a hidegfront átvonulása műhold- és radarképeken:

Vas megyében a frontot megelőzően főnös idő alakult ki, ugyanis nyugatias szél fújt, mellyel már reggel felszakadozott a felhőzet. A főn és a néhány órás napsütés hatására a csúcshőmérséklet elérte a 16, 19 fokot, és ezt a front előtt kialakuló záporok sem csökkentették le. Így az éles frontvonal markáns hőmérséklet-csökkenéssel és viharos széllel - de a megyében "csak" 70-90 km/h-s lökésekkel - tört be háromnegyed 12 körül északról, és kb. 1,5 óra alatt végig is vonult a megyén. A frontot a két nappal korábbihoz hasonlóan ismét látványos kifutófelhőzet kísérte, így a nyári zivatarok ezúttal is irigykedhettek volna. A megye területén belül ugyan nem fordult elő zivatar, de az északkeleti és a nyugati határától nem messze igen, így ezeken a területeken lehetett egy-két dörgést hallani. Így például Egyházasrádócon is, a burgenlandi zivatarok jóvoltából.


Zápor a 29-ei hidegfront előtt szivárvánnyal, majd a fronttal érkező kifutófelhő (összefoglaló a napról további képekkel)

Egyházasrádóc meteorológiai adatai kitűnően mutatták a front átvonulását. A fronthoz rég nem látott mértékű légnyomás-változás kapcsolódott, hiszen előtte 12 óra alatt 15 hPa-t esett a nyomás, majd mögötte hasonló nagyságú emelkedés zajlott le. A csökkenő felhőzet és a főn hatására délelőtt gyorsan melegedett a levegő, a hőmérséklet már 10 óra után átlépte a 15 fokot, majd 11 óra után a front érkezéséig 17 fok körül ingadozott. A front előtti záporok a falut is érintették, de ezek számottevő hőmérséklet-csökkenést nem okoztak. Viszont megakadályozták, hogy a főnös nyugati szél jelentősebben kiszárítsa a levegőt, így a harmatpont is szokatlanul magasan, 10 fok körül alakult, mely hozzájárult a légkör instabillá válásához a front előtt. A maximum-hőmérséklet közvetlenül a frontvonal érkezése előtt állt be 17,9 fokkal, majd a frontbetöréskor érkező markáns lehűlés 35 perc alatt 8,0 fokos hőmérséklet-csökkenést eredményezett. A csapadékhullás ideje alatt nem változott a hőmérséklet, majd mögötte kissé még visszamelegedett az idő, miközben elkezdett kiszáradni a levegő (a harmatpont lecsökkent). A határozott hidegadvekció a késő délutáni óráktól indult meg, így onnantól a szeles idő ellenére szinte folyamatosan csökkent a hőmérséklet másnap reggelig. Ebben csak a közelben elhaladó záporok okoztak megtorpanásokat éjszaka, melyek szélerősödéssel és 0,5-1 fokos átmeneti visszamelegedésekkel jártak.


(Kattintással nagyítható.)

A front mögött 30-án még előfordultak elszórt záporok, sőt a Kőszegi-hegységben az első hópelyhek is megjelentek. A maximum-hőmérséklet pedig csupán 10 fok körül alakult. Estére nyugalomba jutott a hideg levegő, leállt a szél, így szinte minden adott lett volna, hogy még októberben meglegyen az első fagyos nap a megyében - azt a kevés őrségi völgyet leszámítva, ahol erre már sor került a hónap elején. De csak szinte, mert a beragadó felhőzet végül meghiúsította a fagyot 31-én reggel. Másnapra virradóan azonban kiderült az ég, és ez által a november megyeszerte fagyosan indult. A délnyugati völgyek ezúttal is kitettek magukért, ott már -3 fok alatti értékek is előfordultak. Több azonban - most még - nem jutott a kora télből, a következő napokban gyorsan visszamelegedett az idő.

 

Kétvölgy: -4,0 °C Szombathely: -2,1 °C
Kercaszomor: -3,6 °C Káld: -1,7 °C
Magyarszombatfa: -3,6 °C Csipkerek: -1,6 °C
Bucsu: -3,1 °C Söpte: -1,6 °C
Rábagyarmat: -2,7 °C Szentg.-Farkasfa: -1,5 °C
Bükfürdő: -2,6 °C Nádasd: -1,3 °C
Egyházasrádóc: -2,4 °C Celldömölk: -0,8 °C
Gasztony: -2,3 °C Peresznye: -0,8 °C
Őriszentpéter: -2,3 °C Boba: -0,7 °C
Bérbaltavár: -2,2 °C Sárvár: -0,5 °C
Ják: -2,2 °C Sitke: 0,1 °C
Vasalja: -2,2 °C Gyöngyösfalu: 0,2 °C
Vép: -2,2 °C Kendig-csúcs: 3,1 °C
Kőszeg: -2,1 °C Pápoc: később

(adatok forrása: OMSZ /MET-ÉSZ, ogimet.com/, www.metnet.hu, www.wunderground.com, www. idokep.hu)

Írta és a forrásmegjelölés nélküli fényképeket, illetve a grafikont és a térképet készítette: Hérincs Dávid