Kezdőlap

Intenzív, peremfelhős zivatar Ferihegyen 2021. július 19-én

2021. július közepén egy magassági hidegörvény alakította az időjárást, mely 14-én késő délutántól 19-én késő délutánig
több hullámban okozott zivatarokat Budapesten és környékén, időnként jelentős csapadékkal. Az első ilyen eseményt
a 17-ére virradó éjszaka átvonuló zivatartömbök szolgáltatták, melyekből a város nagy részén 20-30 mm közötti,
de néhol ennél több csapadék hullott. 19-én a hidegörvény már távolodóban volt, miközben északnyugat felől egy gyenge
hidegfront közeledett felénk. Előbbi hatására éjjel délkelet felől még elérte az országot egy határozottabb örvényességi mező,
melyez egy északkelet-délnyugat irányú középszintű konvergencia-zóna is kapcsolódott. Ezek együttes hatására előbb
az ország déli felén, majd hajnaltól már Budapesten is előfordultak zivatarok. A város délkeleti részét ezek csupán
rövid időre érintették, ám a konvergencia-zóna több órán keresztül a belváros és a délnyugati agglomeráció felett állt,
így ott tartósabb, többször intenzív csapadékhullás volt jellemző egészen kora délelőttig (1-2. kép). Az érintett területeken
helyenként az 50-80 mm-t is elérte a lehullott csapadék mennyisége, sőt, Nagytétény-Érd térségében 80-100 mm is hullott.
Napközben többnyire erősen felhős maradt az ég, csak délelőtt sütött ki rövid időszakokra a nap. Ennek ellenére labilizálódott
a légkör, és mivel a hidegfront miatt már északiasra fordul a szél, az ország középső részén alacsonyszinten létrejött
a szokásos észak-dél irányú összeáramlási zóna. Ez eleinte Budapesttől kissé keletre húzódott, és e mentén a déli órákban
záporok alakultak ki, melyek a konvergenciával lassan nyugatabbra helyeződtek. Ferihegyen 12 és 1 óra között több kisebb góc
is áthaladt (3-4. kép), többnyire gyenge, de a reptér egyes részein rövid időre közepes intenzitással. 1 óra után a zóna
nyugatabbra helyeződésével a Duna mentén, majd a Dunántúl keleti részén már zivatarok is kialakultak, miközben Ferihegy
térségét délkelet felől a hidegörvény egy újabb csapadékkarja érte el, fél 6-ig tartósabb, gyenge esőt okozva. Eközben
a Felvidéken is zivatarok pattantak ki, melyek egy kisebb tömbbé összeállva dél felé indultak meg. A rendszer vezető éle
5 óra körül érte el Budapest északi részét, és a felhős idő ellenére korábban Ferihegyről is lehetett látni az előtte magasba törő
gomolyokat (5. kép). Nem sokkal 5 óra után pedig a reptértől délre is kifejlődött egy erősebb zápor, melynek felhőzete
látványosan nőtt bele a középszintű felhőrétegbe (6. kép). Az észak felől érkező zivatartömbhöz egy határozott, hosszan
elnyúló peremfelhő kapcsolódott, mely negyed 6-ra már látványosan kibontakozott a kissé párás levegőből (7-8. kép),
negyed órával később pedig el is érte a repteret. Átvonulását erősen turbulens felhőformák kísérték (9. kép), fél 6 után pedig
a csapadék is megérkezett (10-11. kép), ami a zivatar első szakaszában intenzív volt, jelentősen lecsökkentve a látást (12. kép).
A zivatartevékenység nem volt számottevő, csupán néhány villámlás-dörgés fordult elő, és negyed 7-re meg is szűntek ezek.
A gyengülő záporeső azonban még kb. 8 óráig itartott a zivatartömb hátoldali, sztratiform maradványából (13. kép).
Összesen 15 mm csapadék hullott, ebből közel 10 mm az első 10 percben.

A peremfelhős zivatar érkezése gyorsított videón: