Kezdőlap

 

Időjárási összefoglaló 2020 - Egyházasrádóc

Éves statisztikák -->

Január:
Január legnagyobb részén csendes, anticiklonális, gyakran ködös idő jellemezte. 13-áig még a kevésbé ködös idő dominált, így a legtöbb napon jelentősebb hőingás alakult ki, a többnyire -4, -5 fok körüli minimumokat hozó éjszakákat 5 fok körüli, néhány napon kevéssel a feletti maximumok követték, ám 11-én a 8,2 fokot is elérte a legmagasabb hőmérséklet. 3-án és 10-én azonban egész nap megmaradt a zúzmarás köd, s így az előbbi napon csak -1,3 fokos, míg az utóbbin -0,1 fokos csúcsértéket mérhettünk. Ebben az időszakban csupán 4-én fordult elő csapadék, akkor egy hidegfront jóvoltából volt 1 mm-nyi mennyiségben havaseső- és hózápor, és rövid időre vékony hólepel is kialakult. 13-ától 27-éig már többnyire borongós idő következett jelentősen lecsökkent hőingással, és 11 napon köd is kialakult. A gyengén fagyos éjszakák után napközben gyakran 0 fok körül alakultak a maximumok, de egy-két napon, amikor érintő hidegfrontok hatására felszakadt a ködfelhőzet, 4-5 fok is volt. Ebben az időszakban már gyakrabban előfordult csapadék, bár többnyire csak nyomnyi mennyiséget produkáló ónos szitálás formájában. 18-án este egy front jóvoltából gyenge havazás is előfordult, de ezt másnap reggelre eső váltotta fel. A két nap csapadékösszege 0,5 mm és 1,5 mm lett. 28-án egy gyors mozgású hidegfront vonult át, mely délelőtt végleg megszüntette a ködöt, és előtte már elérte a csúcsérték a 7,5 fokot. A front kora este jégdarával kísért záporral érkezett, a csapadék végén pedig egyet dörgött is, így a 2006-ban elkezdett megfigyelések során először fordult elő januárban zivataros nap. A csapadékösszeg 1,5 mm volt, így 19-ével együtt ez lett január legcsapadékosabb napja. A következő napok száraz és egyre enyhébb időt hoztak, 29-én és 31-én már éjszaka sem fagyott, az utóbbi napon pedig elérte a csúcshőmérséklet a 12,9 fokot, mely a legmagasabb lett a hónapban.

A hónap csapadékösszege 5 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 0,52 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 0,13 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Zúzmarás csipkebogyó január 3-án Jég "leszakadt pofával" január 10-én

Február:
A január legvégén kezdődött enyhe idő egész februárban kitartott, így a hónap az átlagosnál jóval melegebbnek bizonyult. A hónap végéig pedig folyatódott a száraz idő is, a gyakori - és többször erős vagy viharos széllel járó - frontátvonulások ellenére. 1-jén és 2-án egy közeledő hidegfront előtt 16,2 fokig, illetve 15,4 fokig melegedett fel a levegő, és még 3-án is elérte a csúcsérték a 13,8 fokot. A front előtt 4-ére virradóan már előfordult 1 mm-nyi eső, záporeső, majd 4-én délelőtt a front záporzónája 3 mm csapadékot eredményezett. A következő napokban jelentősen visszaesett a hőmérséklet, 5-étől 9-éig 6 és 9 fok közötti maximumokat mérhettünk, és az első napot kivéve minden reggel fagyott. A leghidegebb 9-én volt -5,2 fokkal, mely egyben a havi minimum is lett. 10-én azonban már a legmagasabb értéket mérhettük februárban, mivel egy újabb hidegfront előtt jelentős enyhülés érkezett, és elérte a csúcsérték a 16,6 fokot. A front csupán 1 mm csapadékot okozott, és mögötte már a hőmérséklet sem esett vissza számottevően, a minimumok a felhőzet és a szél függvényében -3 és +5, míg a maximumok többnyire 10 és 14 fok között alakultak. A következő frontok 13-án és 19-én érkeztek, de csak 0,5 mm esőt eredményeztek. A második front előtt 17-én egy napra ismét megenyhült az idő, 16,4 fokos maximumot mérhettünk, és ugyanilyen meleg volt 25-én is. 26-ára virradóan egy hullámot vető hidegfront ért el bennünket, melyből már kiadós, összesen 28 mm csapadék hullott, ebből 2 mm még 7 óra előtt, az előző napra vonatkozóan. A front vonalában reggel zivatar, majd a mögötte a déli órákban beágyazott hózápor is előfordult. A 26-ai 26 mm-es csapadékösszeg a legmagasabb lett a hónapban, és egyben új februári napi rekord is.

A hónap csapadékösszege 34,0 mm lett, mely megegyezik az átlagos értékkel. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 6,27 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 5,91 fok lett, ami kb. 5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Jól fejlett Kelvin-Helmholtz felhők február 3-án Fagyott, deres harmatcsepp február 16-án

Március:
Március változékony, többnyire száraz idővel telt. A hónap első napjaiban azonban még több front is átvonult felettünk, melyekből 1-jén 8,5 mm, 3-án és 5-én 2 mm, 6-án pedig 7 mm csapadék hullott, és 1-je egyben a hónap legcsapadékosabb napja lett. A csúcsértékek ezekben a napokban jellemzően 11-12 fok körül szóródtak, de 6-án nem volt melegebb 7,8 foknál. A minimumuk az első három napon még 5 fok felett alakultak, majd visszaestek. 5-ére virradóan az átmenetileg kiderülő időnek köszönhetően fagyott is, -3,0 fokot mérhettünk. Ezt követően 20-áig többnyire anticiklonális hatások alakították az időjárást. Csak időnként érintett bennünket egy-egy gyenge front, de ezek mérhető csapadékot nem okoztak. A 6-án átvonult frontrendszer mögött 9-ére virradóan ismét fagyott, majd a következő napokban felmelegedés zajlott le, melynek tetőpontján 11-én 20,9 fokos, míg másnap 19,6 fokos csúcsértéket mérhettünk. Az előbbi egyben a márciusi maximum is lett. Ezt egy átmeneti, erősebb lehűlés követte, és 15-én csupán 9,3 fokkal tetőzött a hőmérséklet, valamint ekkor és a következő két napon reggelente -3 fokig hűlt le a levegő. Ezután ismét melegedés érkezett, és 19-én már elérte a maximum-hőmérséklet a 19,8 fokot, 20-án pedig a 20,8 fokot. 21-én egy markáns hidegfront vonult át, mely csak 0,5 mm csapadékot eredményezett, de mögötte késő télies idő köszöntött be. 22-étől 26-áig 10 fok alatt maradt a csúcshőmérséklet, és 23-án mindössze 4,3 fokig, 25-én pedig 4,4 fokig melegedett fel a levegő, éjszakánként pedig több napon fagyott. Egy tőlünk délre kialakult mediterrán ciklon hatására 23-a és 26-a között minden nap előfordult havazás vagy hózápor is, melyekből 25-én és 26-án reggel foltokban vékony hólepel is létrejött. A következő három nap enyhébb időt hozott, de 29-én újabb erős hidegfront érkezett, kora reggel hószállingózást is okozva. E mögött a hónap utolsó két napjára jelentősen lehűlt a levegő. 31-ére virradóan a csökkenő felhőzet és a legyengülő szél hatására -5,6 fokig csökkent a hőmérséklet, ami a hónap legalacsonyabb minimuma lett.

A hónap csapadékösszege 23,5 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 7,05 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 6,72 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

"Lencsekacsa" március 11-én Deres ibolyák március 15-én reggel

Április:
Áprilisban folytatódott a nagyrészt száraz, gyakran fagyos időjárás. 12-éig egy anticiklon helyezkedett el térségünkben, így addig egyáltalán nem fordul elő csapadék, és több napon is teljesen felhőtlen volt az ég. A hónap hűvösen indult, majd napról napra emelkedett a hőmérséklet, ugyanakkor gyakran jelentős, 20 fok körüli napi hőingás alakult ki. 8-áig 4-e kivételével minden reggel fagyott, míg napközben csak 8-án érte el először a csúcshőmérséklet a 20 fokot, sőt, 1-jén még nem volt melegebb 8,9 foknál. 2-ára virradóan -5,6 fokig hűlt le a levegő, mely a havi minimum lett, és egyben új árpilisi hidegrekord. A száraz időszak végén már enyhébbek voltak az éjszakák, míg délutánonként 21 és 24 fok között alakultak a maximumok. 13-án egy hidegfront előterében kora délután elérte a hőmérséklet a 24,8 fokot, majd záporok, zivatarok alakultak ki, kisebb eső, zápor pedig éjszaka is előfordult a front mentén. A napi csapadékösszeg 6,5 mm lett, mellyel 13-a (30-ával együtt) április legcsapadékosabb napjának számított. A front mögött átmenetileg jelentős lehűlés érkezett, 14-én délután nem volt melegebb 10 foknál, míg másnap reggel -2,7 fokig csökkent a hőmérséklet. Ezután azonban egy rövid, de erőteljes melegedés érkezett, melynek köszönhetően 17-én 26,3 fokos csúcsértéket mérhettünk, ami egyben a havi maximum is lett. Ezt egy újabb, de már gyengébb hidegfront követte, melyből 18-án és 19-én is 2,5 mm csapadék hullott záporokból. A front mögött 23-áig 17 és 20 fok között alakultak a maximumok, 23-án reggel pedig még előfordult gyenge fagy. Április utolsó napjai változékonyabb idővel és ennek megfelelően ingadozó hőmérséklettel teltek. 27-én kora este záporból, zivatarból 0,5 mm csapadék hullott, mely után másnap reggelre köd képződött. 30-án éjjel egy hidegfrontból pedig jelentősebb, 6,5 mm eső esett.

A hónap csapadékösszege 19,5 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 11,11 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 11,33 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Fagyos rét április 7-én reggel Élénk szivárvány egy zápor után április 13-án délután

Május:
Május hűvös, összességében ismét száraz idővel telt. 1-jén és 2-án egy északra elhelyezkedő ciklonrendszer frontjainak köszönhetően többször is előfordult eső, zápor, illetve 2-án este zivatar is. 1-jén 1 mm, 2-án 10,5 mm csapadék hullott, és ezzel utóbbi lett a hónap legcsapadékosabb napja. A következő napok lehűlést hoztak, napközben is 20 fok alatt maradt a hőmérséklet. 4-ére virradóan 2,7 fokig hűlt le a levegő, ami egyben a májusi minimumot is jelentette. 5-én pedig, amikor egy újabb hidegfront okozott esőt, nem volt melegebb 15,8 foknál. 6-án egy anticiklon húzódott fölénk, és másnap melegedés kezdődött, melynek csúcsaként 9-én 25,3 fokos maximumot - egyben havi csúcsot - mérhettünk. 11-én azonban egy markáns hidegfront vonult át, melyet csupán 2 mm eső kísért, de mögötte 12-e és 16-a között ismét 20 fok alá estek vissza a csúcsértékek. A leghűvösebb 15-én volt 14,9 fokkal. 16-ától változékonyabb, kissé enyhébb idő következett, a legtöbb napon már 20 fok feletti maximumokkal, bár a hónap végén ismét előfordultak az alatti értékek is. 16-án és 17-én egy hullámzó frontból összesen 10 mm eső esett, 22-étől 28-áig pedig többször előfordult eső, zápor, de jelentősebb mennyiségű, 7 mm csapadék csak 23-án hullott. 25-én zivatarok is kialakultak. 31-én egy keletről visszapörgő ciklon ért el bennünket, mely 8 mm esőt, záporesőt okozott, és ekkor nem volt melegebb 15,1 foknál.

A hónap csapadékösszege 50,0 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 14,37 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 14,23 fok lett, ami kb. 1 fokkal alacsonyabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Nefelejcsek eső után május 1-jén Ciklikus szupercella a falu mellett május 25-én

Június:
Júniusban csapadékos, mérsékelten meleg időben volt részünk. A hónap hűvösen indult, 12-éig csak 4-én (25,4 fok) és 7-én (27,9 fok) lépte át a hőmérséklet a 25 fokot, míg 5-én nem volt melegebb 18,9 foknál. A minimumok többnyire 10 és 14 fok között alakultak, de 6-ára virradóan 8,8 fokig hűlt le a levegő, mellyel ez lett a hónap leghűvösebb napja. Emellett 11-ére és 12-ére virradóan is kevéssel 10 fok alá csökkent a hőmérséklet. A hűvös idő mellett 2-ától 10-éig szinte minden nap előfordult csapadék is. 2-án és 3-án egy konvergens zóna okozott kisebb záporokat, zivatarokat, összesen 4 mm csapadékot eredményezve, majd 5-én egy hidegfrontból esett 12,5 mm eső. A front mögött gyorsan csökkent a felhőzet, így már aznap este, és másnap reggel is előfordult köd. 7-én és 8-án nyomnyi csapadék hullott, de az utóbbi nap átvonult hidegfront mögött egy magassági hidegörvény hatására 9-én záporból 0,5 mm, majd 10-én a reggeli órákban 8 mm eső eső esett, este pedig két szupercellás zivatarból további 8 mm-rel gyarapodott a csapadékösszeg. A zivatarok mögött 11-ér virradóan ismét kialakult köd. Ezután 3 száraz nap és átmeneti erős felmelegedés következett, melynek csúcsaként 13-án elérte a maximum-hőmérséklet a 29,8 fokot. 14-étől 21-éig újból csapadékos és hűvös időszak következett. Ennek első napaiban csak kisebb esők, záporok fordultak elő, de 18-án 10 mm, 20-án pedig 21 mm csapadék hullott, mellyel ez utóbbi lett június legcsapadékosabb napja. 17-én, 18-án és 19-én zivatarok is voltak a környéken, 19-ére virradóan pedig köd képződött. A csúcshőmérséklet 14-e után csak 19-én haladta meg kevéssel a 25 fokot, míg 21-én 18,9 fokos maximumot mérhettünk. Az éjszakák viszont a sok felhő miatt enyhék voltak, 15 fok körüli értékekkel. A hónap hátralévő része már szárazabb, melegebb időt hozott. Egy hidegfront előtt 27-én és 28-án az év első hőségnapjai is megérkeztek. Az előbbi napon 30,5 fokig, az utóbbin 32,1 fokig melegedett fel a levegő, mely egyben a havi maximum is lett. 29-én egy hidegfront vonult át eleinte zivatarok, majd eső, záporeső kíséretében, 17 mm csapadékot eredményezve, és mögötte 30-ára visszaesett a hőmérséklet. Ezen a napon, illetve 26-án reggel is előfordult köd.

A hónap csapadékösszege 91,0 mm lett, mely megegyezik az átlagos értékkel. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 19,12 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 18,96 fok lett, ami kb. 0,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Naplemente csapadéksávokkal június 5-én Esti szupercellás zivatar Egyházasrádóctól délre június 10-én

Július:
Júliusban is folytatódott a csapadékos idő, átlag körüli hőmérséklet mellett. A hónap első felében 4-5 naponta érkező hidegfrontok alakították az időjárást, melyekből 2-án és 3-án 10 és 2,5 mm, 6-án 7,5 mm, 11-én 9 mm, 16-án pedig 8 mm eső, zápor hullott. Az első front előtt 1-jén este egy zivatarrendszer is érintett minket, ami 4,5 mm csapadékot eredményezett. A frontok közötti derült estéket időnként látványos éjszakai világító felhők és a NEOWISE üstökös színesítették. A csúcshőmérséklet az első három frontot megelőző napokban jellemzően elérte a 30-31 fokot, sőt, 10-én a 31,9 fokot is. A frontok mögött ugyanakkor egy-egy napra 25 fok alá esett vissza a hőmérséklet, 8-ára virradóan pedig 8,9 fokig hűlt le a levegő. A 11-én átvonuló front már erősebb és tartósabb lehűléssel járt, így 12-étől 19-éig többnyire 25 fok alatt maradt a csúcsérték. Csak 14-én és 15-én fordult elő 25-26 fok, 18-án ugyanakkor nem volt melegebb 19,6 foknál. Az éjszakák is hűvösek voltak, általában 10-11 fok körül alakultak a minimumok. 13-án reggelre 8,1 fokig csökkent a hőmérséklet, mely a legalacsonyabb érték lett júliusban, és még a következő 2 reggelen is 9 fokot mérhettünk. 20-ától melegebb, de csapadékosabb idő következett. A hónap végéig 25-e kivételével már elérték vagy meghaladták a maximumok a 25 fokot, néhány napon pedig a 30 fokot is, míg éjszakánként 15 fok körül vagy kevéssel a felett alakult a hőmérséklet. Egy gyenge hidegfront jóvoltából 20-án, 21-én és 22-én is voltak záporok, zivatarok, majd egy sekély ciklonnak és egy újabb frontnak köszönhetően 24-én, 25-én és 26-án ismét előfordultak ezek. 21-én és 24-én jelentős, 26,5 mm, valamint 32 mm csapadék hullott, az utóbbi egyben a legnagyobb napi összeg lett a hónapban. Emellett 20-án és 21-én reggelre köd is képződött. A hónap utolsó napjai szárazan teltek, bár 28-án és 29-én is volt még zápor, zivatar, de ezek nem produkáltak mérhető csapadékot. A csúcshőmérséklet 28-án elérte a 31,9 fokot, 31-én pedig a 32,1 fokot, ami július legmagasabb maximuma lett.

A hónap csapadékösszege 112,5 mm lett, mely kissé meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 20,59 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 18,96 fok lett, ami megegyezik az átlagossal.

A hónap fotói:
(*a fotó Budapesten készült, de Vas megyéből, így Egyházasrádócról is hasonlóképp megfigyelhető volt a jelenség)

Világító felhők a NEOWISE üstökössel július 8-án hajnalban* Az üstökös sekély köddel július 15-én hajnalban

Augusztus:
Augusztust ismét csapadékos, ám a korábbi nyári hónapokkal ellentétben már tartósan meleg idő jellemezte. A meleg és száraz hónapkezdés után egy nyugatról érkező és hullámot vető hidegfront hatására 3-án 14 mm csapadék hullott záporból, zivatarból, kisebb záporok pedig a következő két napon is előfordultak, további 1 és 3 mm csapadékot eredményezve. A csúcshőmérséklet 3-án és 4-én 25-26 °C-ra esett vissza, 5-én azonban a borongós idő miatt nem volt melegebb 18,3 °C-nál. A front végül felettünk oszlott fel, és mögötte egy anticiklon húzódott a térségünkbe, amit gyors felmelegedés kísért, és 11-éig nem fordult elő csapadék. A maximum-hőmérséklet 7-étől 13-áig nagyrészt 30 és 32 °C között alakult, egyedül 12-én maradt el ettől 1 °C-kal. A legmelegebb 8-án volt 32,1 °C-kal, ami egyben a havi csúcs is lett, de a következő két napon is 31,8 °C-ig, illetve 31,9 °C-ig melegedett fel a levegő. Az anticiklon déli peremén fölénk érkező labilis és nedvesebb légtömeg hatására 11-én már kialakult zivatar 3,5 mm csapadékkal, majd 13-ától 19-éig sekély ciklonok okoztak záporos-zivataros időt. 13-án este és 17-én délután nyugat felől szervezett zivatarrendszerek is érkeztek, az előbbi napon 12,5 mm, az utóbbin 40 mm csapadékot okozva, így 17-e lett a legcsapadékosabb nap augusztusban. Emellett 15-én 10 mm, 16-án 7,5 mm, 18-án 4 mm eső esett. A csúcsértékek ezekben a napokban 24 és 30 °C között szóródtak, 19-ére és 20-ára virradóan pedig az addig az egész hónapban jellemző 15-18 °C körüli minimumok után 13 °C köré hűlt le a levegő. 22-én egy gyenge hidegfront vonult át, melyet zápor és zivatar kísért, de csak 1 mm csapadék hullott. A front mögött ismét frissebbek lettek az éjszakák, 25-én, 27-én és 28-án is 12 °C volt reggel. Ezen belül az utóbbi napon mérhettük a leghűvösebbet, és egyben a havi minimumot 11,8 °C-kal. A maximumok 24-én és 25-én 25 °C-ra estek vissza, majd 29-éig fokozatos melegedés következett, és aznap már 30,5 °C-kal tetőzött a hőmérséklet. Délután egy nyugatról közeledő, hullámzó front előterében észak felé, Szombathely térségében heves szupercellás zivatarok vonultak el, majd a frontból másnap 6 mm csapadék hullott záporból, zivatarból. A front mentén egy peremciklon fejlődött ki, ami 31-én 25 mm esőt eredményezett, és aznap már nem volt melegebb 21,8 °C-nál.

A hónap csapadékösszege 127,5 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 21,67 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,45 fok lett, ami kb. 2 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

A kora este érkező zivatarrendszer augusztus 13-án Intenzív szupercella Szombathelyen augusztus 29-én

Szeptember:
Szeptember nagyobb része száraz és meleg, de a hónap vége hűvösebb és csapadékos időt hozott. Az augusztus végi hidegfront mögött 3-áig még csak 20-22 fok körül alakultak a maximumok, 2-ára virradóan pedig 7,3 °C-ig hűlt le a levegő. 1-jén 1 mm eső, 3-án pedig 1,5 mm záporeső is előfordult. Ezt követően 25-éig teljesen csapadékmentes idő következett, és melegedés kezdődött. 5-én már elérte a csúcsérték a 27,0 fokot, de a következő három napon egy gyenge hidegfront hatására néhány fokkal visszaesett a hőmérséklet. 9-étől 16-áig viszont egy fölénk helyeződő anticiklonnak köszönhetően sok napsütéssel tarkított, késő nyári időben volt részünk, reggelente időnként sekély ködfoltokkal. A maximumok minden nap 26-28 fok között, a minimumok pedig 10 és 15 fok között alakultak. 13-án és 15-én volt a legmelegebb 28,3 fokkal, am egyben a havi maximum is lett. 17-én egy hidegfront vonult át, mely csapadékot nem okozott, de több fokos lehűlést hozott. A csúcsérték ekkor még elérte a 25,2 fokot, 18-án viszont már nem volt melegebb 19,5 foknál, a következő két éjszaka pedig 5 fokos minimumokat hozott. 21-étől 4 napra még visszatért a nyárias idő, de 25-én egy markáns hidegfront érkezett. Ezt már kiadós, 23 mm csapadék kísérte, mely a legmagasabb napi összeg lett szeptemberben. Eleinte zivatar és zápor, később eső fordult elő. Ekkor már csak 20,1 fokkal tetőzött a hőmérséklet, 26-án pedig 14,9 fok volt a maximum. 27-ére virradóan átmenetileg csökkent a felhőzet, így reggelre köd képződött, a levegő pedig 2,8 fokig hűlt le, ami a legalacsonyabb érték lett a hónapban. Estére egy ciklon helyeződött fölénk, melyből 17 mm eső esett, 1 mm csapadék pedig még másnap is hullott. Ez utóbbi napon nem volt melegebb 14,4 foknál, de szeptember utolsó 2 napján fokozatos enyhülés kezdődött.

A hónap csapadékösszege 44,0 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 16,92 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 16,57 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Reggeli harmat szeptember 14-én Őzek sekély ködben szeptember 21-én reggel

Október:
Az októbert csapadékos, és főként az első harmadban enyhe idő jellemezte. A hónap felmelegedéssel indult, így 2-án, 3-án és 4-én is meghaladta a csúcsérték a 20 fokot, az utóbbi két napon pedig éjszaka sem volt hűvösebb 12-13 foknál. 3-án 23,9 fokig melegedett fel a levegő, mely az októberi maximum lett. Ekkor este egy hidegfront halad át felettünk, mely mentén egy kiterjedt zivatarrendszer alakult ki, összesen 45 mm csapadékot eredményezve. Ennek köszönhetően 2-a egyben a legcsapadékosabb nap is volt a hónapban. A front nem hozott számottevő lehűlést, 10-éig még 16 és 21 fok között alakultak a csúcsértékek. 5-én és 7-én ismét előfordult kisebb eső, zápor. 10-én egy hidegfront érkezett, mely térségünkben behullámzott, és a rajta kialakuló peremciklon hatására 13-áig borongós, esős idő volt. A hidegfrontból 10-én 2,5 mm eső, záporeső hullott, majd 11-én 20,5 mm, 12-én 4 mm, 13-án pedig 8 mm eső esett. A levegő jelentősen lehűlt, az utóbbi két napon már nem volt melegebb 9-10 foknál. 14-én átmenetileg naposabb és enyhébb idő következett, majd egy mediterrán ciklon okozott ismét esős, hűvös időt. 15-én 21 mm, 16-án 4,5 mm, 17-én 2 mm, míg 18-án 0,5 mm volt a napi csapadékösszeg. A kevesebb felhő miatt a ciklon érkezte előtt 15-ére virradóan 2,4 fokig, majd a távozását követően 20-án reggel 1,0 fokig csökkent a hőmérséklet, és e utóbbi lett az októberi minimum. A hónap utolsó harmada kissé enyhébb, ám gyakran ködös időt hozott, 6 napon is előfordult látásromlás. A maximum-hőmérséklet a felhősebb napokon 11 és 15 fok között, míg a naposabbakon 16 és 19 fok között alakult, a minimumok pedig 6 fok körül szóródtak. Egy-egy gyenge hidegfront hatására 27-én és 29-én is kialakult eső, zápor, sőt az utóbbi napon zivatar is. 27-én 3,5 mm, 29-én 4,5 mm csapadék hullott.

A hónap csapadékösszege 121,0 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 11,23 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 10,75 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Csepp-lepte lepke október 2-án reggel Esős idő október 12-én

November:
November egy északnyugatra lévő ciklonrendszer hatására enyhe időre indult. A csúcshőmérséklet 8-áig minden nap 10 fok felett alakult, 2-án és 3-án pedig a 15 fokot is meghaladta. Utóbbi napon volt a legmelegebb 18,0 fokkal, ami egyben a havi maximum lett. Emellett 3-án és 4-én a minimumok is magasak, 11-12 fokosak voltak. A ciklonrendszer érintő frontjaiból minden nap előfordult gyenge eső, zápor, csak 1-jén és 4-én hullott 0,5 mm csapadék. 5-étől 15-éig egy fölénk helyeződő anticiklon alakította az időjárást, az első négy napon még kevésbé felhős idővel és erősödő éjszakai lehűléssel, melynek köszönhetően 7-én az ősz első fagyos napja is meglett -1,2 fokos értékkel. 9-étől azonban tartósan borongós, néhány napon ködös idő köszöntött be, és gyakran előfordult szitálás is, igaz ebből csupán 10-én és 15-én jött össze 0,5 mm csapadék. A borult idő miatt kiegyenlítetté vált a hőmérséklet 5-6 fok körüli minimumokkal és 7-8 fokos maximumokkal. 16-án egy hidegfront vonult át 4,5 mm esőt okozva, ami a legnagyobb napi csapadékösszeg lett novemberben. A front felszaggatta a rétegfelhőzetet, így 17-én és 18-án a naposabb időnek köszönhetően a csúcshőmérséklet elérte a 12-13 fokot. 20-án egy hidegfront vonult át, mely érdemi csapadékot nem hozott, de mögötte több fokkal visszaesett a hőmérséklet. 21-étől éjszakánként szinte minden nap fagyott, csak 24-én és 26-án maradt néhány tizeddel 0 fok felett a hőmérséklet. A leghidegebb 22-én reggel volt -4,2 fokkal, ami a havi minimum is lett. Napközben eleinte többnyire 5 fok körül alakultak a csúcsértékek, de 24-én elérte a maximum a 9,3 fokot. A következő négy nap viszont borongós időt hozott 1-2 fokos csúcsokkal, 28-án pedig kisebb ónos szitálás, szitálás is kialakult. 29-én egy hidegfront hatására felszakadt a rétegfelhőzet, és 6,1 fokig melegedett a levegő délután, este pedig a front mögött hószállingózás is előfordult.

A hónap csapadékösszege 7,0 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 5,60 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 5,15 fok lett, ami kb. 0,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Vastag zúzmara a Kőszegi-hegységben november 27-én Fagyos virág november 29-én reggel

December:
Decemberben ismét csapadékos, emellett viszont gyakran fagymentes, borongós, ködös időjárásban volt részünk. A november végi hidegfront mögött hűvösen indult a hónap, 1-jén reggel -4,2 fok volt, másnap pedig napközben sem emelkedett -0,1 fok fölé a hőmérséklet. Ekkor egy mediterrán ciklon érkezett, amiből este havazás kezdődött, de ezt éjjel fagyott eső, ónos eső váltotta fel. Másnap reggelre 1 cm-es havas-jeges bevonat képződött, és még további, vegyes halmazállapotú csapadék is előfordult. A 2-ai csapadékösszeg 6,5 mm, a 3-ai 4,5 mm volt. Ezután megenyhült az idő, emellett több napon is is előfordult köd. 7-én volt a legmelegebb, ekkor a szeles idő miatt éjszaka sem csökkent 6,1 fok alá a hőmérséklet, napközben pedig elérte a 10,1 fokot. A következő három napon egy újabb mediterrán ciklon okozott kiadós esőt, a Kőszegi-hegységben pedig jelentős havat. Összesen 30 mm csapadék hullott, ebből 9-én 22,5 mm, mely a legnagyobb napi összeg lett decemberben. Ezt követően egészen 21-éig hidegpárás, 14-e kivételével egész nap borult idő következett, többször köddel és szitálással. Ez utóbbi általában csak nyom-0,5 mm, de 20-a körül 1-2 mm csapadékot produkált (ekkor a Kőszegi-hegységben jelentős ónos szitálás és jeges zúzmara képződés volt). Éjszakánként állandósultak a fagypont feletti, 0 és 3 fok közötti minimumok, ám általában napközben sem volt melegebb 2-4 foknál, egyedül a kissé naposabb 14-én érte el a csúcsérték az 5,9 fokot. Karácsony előtt rövid enyhülés érkezett, melynek csúcsán 23-án 11,6 fokig melegedett fel a levegő, és ez lett a havi maximum. 24-én egy hidegfront vonult át 6,5 mm eső, zápor kíséretében, és mögötte fokozatosan visszaesett a hőmérséklet. Így - 6-a után először - 26-án ismét fagyott, 27-én reggel pedig -6,7 fokig csökkent a hőmérséklet, ami egyben a decemberi minimum lett. Ekkor egy kisebb ciklon hatására este gyenge havazás és ónos szitálás is kialakult, majd egy tőlünk nyugatra lévő erős ciklonnak köszönhetően a hónap utolsó három napja már enyhe idővel, időszakos esőkkel, záporokkal telt.

A hónap csapadékösszege 67,0 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 2,60 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 2,44 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Havazás után az Írott-kőn december 10-én Jeges zúzmara a Kőszegi-hegységben december 20-án

Éves statisztikák:

Hőmérséklet Csapadék
Éves középhőmérséklet: 11,17 °C Éves csapadékösszeg: 702,5 mm
Éves abszolút minimum: -6,7 °C (dec. 27.) Legnagyobb napi csapadékösszeg: 45,0 mm (okt. 3.)
Éves abszolút maximum: 32,1 °C (jún. 28.,
júl. 31., aug. 8.)
Legkisebb havi csapadékösszeg: 5,0 mm (jan.)
Legalacsonyabb havi középhőmérséklet: 0,13 °C (jan.) Legnagyobb havi csapadékösszeg: 127,5 mm (aug.)
Legmagasabb havi középhőmérséklet: 21,45 °C (aug.) Csapadékos napok
száma:
166 db
Legkisebb napi hőingás: 0,7 °C (jan. 18.) Havas napok száma: 12 db
Legnagyobb napi hőingás: 22,7 °C (ápr. 9.) Hótakarós napok száma: 1 db
Éves abszolút hőingás: 38,8 °C Legnagyobb hóvastagság: 1 cm (dec. 3.)
Zord napok száma
(Tmin <= -10,0 °C):
0 db Csapadékkal járó
zivataros napok száma:
27 db
Téli napok száma
(Tmax <= 0,0 °C):
10 db Száraz zivataros
(dörgés) napok száma:
10 db
Fagyos napok száma
(Tmin <= 0,0°C):
76 db Jégesős/jégdarás
napok száma:
1 db
Nyári napok száma
(Tmax >= 25,0 °C):
75 db  Ónos/fagyott esős vagy
szitálásos napok száma:
12 db
Hőségnapok száma
(Tmax >= 30,0 °C):
18 db Ködös napok száma: 62 db
Forró napok száma
(Tmax >= 35,0 °C):
0 db Zúzmarás napok száma: 7 db

Írta és a képeket, valamint a grafikonokat készítette: Hérincs Dávid