Kezdőlap

Hidegfront gyenge, szupercellás zivatarral 2019. szeptember 17-én

2019. szeptember 17-én egy markáns hidegfront érkezett, mely az Alpok felett hullámot vetett, így kissé lelassulva vonult át.
A front előtt az előző napon még elérte a csúcshőmérséklet a 28 fokot, és mivel labilizálódott a légkör, éjszaka előbb
Győr-Moson-Sopron megyétől Pest megyéig húzódóan, majd később Vas megye északi részén is előfordultak zivatarok.
17-én erősen felhős idővel indult a nap, ám középszinten ekkor is labilis volt az égkép Egyházasrádócon, (1. kép), és már
délelőtt is kialakultak záporok. A kora délutáni órákban egyre erőteljesebbé vált a konvekció, melynek jeléül észak felé
2 óra körül már határozottabb záporok is elvonultak (2. kép). Ezek mögött csökkent a felhőzet, kisütött a nap és a hőmérséklet
elérte a 24 fokot, így kissé nagyobb mértékben is labilizálódni tudott a légkör. Ráadásul ekkortájt érte el a megye északi részét
a hidegfronthoz kapcsolódó konvergencia-zóna, mely mentén rögtön a felhőzet elvonultával, fél 3 körül erőteljes gomolyosodás
indult meg (3. kép). A kialakuló góc némileg mini-LP szupercella jelleget mutatott, ugyanis egy folyamatosan fortyogó
feláramlási toronnyal rendelkezett, melynek teteje erősen elnyíródott (4-5. kép), az élettartama azonban csak kb. fél óra volt,
és a radarképek tanúsága alapján alig produkált csapadékot. Mögötte viszont újabb gomolyok törtek a magasba a megye
északi határán (6-7. kép), melyekből már erősebb záporok is kialakultak, és időszakosan szintén produkáltak szupercellás
jelleget a radarképek alapján. A konvergencia-zóna 5 órára elérte Szombathely térségét, és itt a labilisabb légkörben
határozottabb konvekció indult meg, rövid idő alatt több intenzív zápor is kipattant (8. kép). Ezek közül a legerősebb
Egyházasrádóctól északnyugatra jött létre (9. kép), mely fél 6 körül zivatar lett, ugyanis egyet dörgött is belőle. A góc
ráadásul már egy egyértelmű szupercellává fejlődött, így az alapáramlásból kitérve délkelet felé indult meg, és a magja tőlünk
délnyugatra vonult el. 6 óra előtt rövid időre a faluból is lehetett látni a falfelhőjét (12-14. kép), de ezt gyorsan eltakarta
az elé tekeredő intenzív csapadék, miközben újabb dörgés is előfordult. A csapadék megszűntével dél felé még feltűnt
a távolodó szupercella egymástól jól elkülönült csapadékmentes feláramlási alapja és csapadéka, mellette pedig rövid időre
egy kis gomoly is tekeredő, feláramlási alappal rendelkező struktúrát öltött (15. kép). A szupercella végül Zalaegerszeg
mellett oszlott csak fel 7 óra körül. Egyházasrádócon még az esti órákban is előfordult zápor, és a napi csapadékösszeg
6 mm lett.