Kezdőlap

 

Időjárási összefoglaló 2018 - Egyházasrádóc

Éves statisztikák -->

Január:
Január a megszokottnál jóval melegebb, átlagos csapadékú időt hozott. A hónap első felében volt enyhébb az idő, 12-éig a maximumok - 1-je kivételével - minden nap elérték vagy meghaladták az 5 fokot, és éjszakánként is csak négyszer fordult elő gyenge fagy. 3-ára virradóan volt a leghűvösebb -2,6 fokkal, míg a legmagasabb maximumot 6-án mérhettük, amikor egy rövid, de markáns felmelegedésnek köszönhetően 15,1 fokig emelkedett a hőmérséklet. Másnap is 10 fok fölé, 11,6 fokig melegedett a levegő. A jelentős enyhülést megelőzően 1-jén és 3-án még egy-egy hidegfront is átvonult 5 mm és 2 mm esőt, záporesőt okozva. Az utána érkező mérsékelt lehűlést egy hullámzó frontrendszernek köszönhettük, melyből 8-ától 10-éig 14 mm csapadék hullott összesen. Ebből 10-én 7,5 mm, mely ezzel a január legcsapadékosabb napja lett. A 11-ei szünetet követően 12-étől 18-áig ismét csapadékos időjárás volt jellemző. Időközben azonban lehűlés is érkezett, így az eső mellett az időszak középső napjaiban hó is hullott. Mérhető hótakaró egyedül 15-ére virradóan jött létre, de ez csak 1 cm vastag volt, és estére nagyrészt el is olvadt. 15-e lett egyben a hónap egyetlen téli napja, ugyanis a legmagasabb hőmérséklet -0,1 fok volt. 18-ától a hónap végéig már száraz idő uralkodott, kisebb csapadék - hózápor, zápor és fagyott eső formájában - csak 22-én és 23-án fordult elő. A kevesebb felhő miatt ezúttal már a legtöbb reggelen fagyott, noha egyszer sem volt hidegebb -3,2 foknál. Ezt az értéket, mely egyben a havi minimum is lett, 26-án mérhettük, és ekkor zúzmarás köd tette téliesebbé a reggelt. A maximumok általában 3 és 8 fok között szóródtak, de a hónap vége újabb erős felmelegedést hozott, és 29-én ismét 15,1 fokos, másnap pedig 11,2 fokos csúcsértéket mérhettünk.

A hónap csapadékösszege 27 mm lett, mely megegyezik az átlagos értékkel. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 3,07 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 2,76 fok lett, ami kb. 4 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Napnyugta január 2-án Havazás Szombathelyen január 14-én

Február:
Február meghozta az igazi téli időt, előbb sok hóval, majd hideggel. A hónap még enyheséggel indult, 1-jén volt a legmelegebb 13,5 fokkal, és másnap is 9,3 fok volt a napi maximum - igaz ez 1-jén este állt be. Éjjel ugyanis egy behullámzó hidegfront érkezett, előbb esőt, majd havazást okozva. A 2-án reggel 7 óráig lehullott, még 1-jére vonatkozó csapadékösszeg 16 mm volt, mellyel 1-je lett a legcsapadékosabb a hónapban. 2-án további 5 mm, 3-án pedig 2,5 mm csapadék hullott. 2-án reggelre 2 cm-es hótakaró is kialakult, de ez napközben elolvadt. A hőmérséklet visszaesett, 4-e kivételével 5 fok alatt maradtak a maximumok, 5-én reggel pedig -5,2 fokig hűlt le a levegő. 6-án egy mediterrán ciklon ért el bennünket havazást hozva, melyből a 0 fok köré visszaeső hőmérséklet hatására már jelentősebb hótakaró jött létre. A ciklon teljes csapadékösszege 18,5 mm lett, ebből 7-én esett a legtöbb, 15,5 mm. A hóvastagság 8-án reggelre elérte a 14 cm-t, de napközben határozottabb olvadás kezdődött. A ciklon mögött ráadásul tartósan borongós maradt az idő, ami megakadályozta az erősebb éjszakai fagyok kialakulását, így 12-ére meg is szűnt az összefüggő hótakaró. 11-étől 14-éig több kisebb front is érintett minket gyenge havazást vagy fagyott esőt, 12-én esőt is okozva, és eközben kissé enyhült is az idő. A gyenge éjszakai fagyok után 15-én, 16-án és 17-én napközben 5-6 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az utóbbi két napon ismét előfordult fagyott eső és havazás. 19-étől egy újabb mediterrán ciklon hatása alá kerültünk. Ez egészen 23-áig több hullámban okozott havazást összességében 20 mm csapadékkal, újfent egész nap 0 fok körüli hőmérséklet mellett. A hóvastagság 21-én reggelre elérte a 13 cm-t, majd - az időszakos olvadás hatására - lassan növekedve 23-án és 24-én reggel a 14 cm-t is, míg a maximuma 23-án a déli órákban volt 16 cm-rel. Eközben megélénkült, egyes napokon megerősödött az északi szél, mely hófúvásokat is okozott, egészen a hónap végéig. A ciklon hátoldalán 24-én igen hideg légtömeg érkezett, így aznap már egész nap fagyott, majd február utolsó 4 napja keményen fagyos időt hozott -10 fok körüli, alatti minimumokkal és -4, -7 fok közötti maximumokkal. A minimum 28-án volt a legalacsonyabb -12,2 fokkal, míg a maximum 26-án -6,7 fokkal. 26-án és 27-én egy másik mediterrán ciklon csapadékrendszere is érintett minket, de ebből már csak 1 cm friss hó hullott.

A hónap csapadékösszege 70 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva -0,19 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva -0,68 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal alacsonyabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Hófúvás február 24-én Megfagyott buborék a reggeli napsütésben február 28-án

Március:
Március csapadékos és többnyire hűvös idővel telt. A február végi lehűlés és havazások nyomán rögtön 1-jén volt a leghidegebb, akkor reggel -16,2 fokot mérhettünk, és délután is csupán -4,1 fok lett a maximum. 2-án sem emelkedett még fagypont fölé a hőmérséklet, és kisebb havazás is előfordult, de a meglévő hóréteg nem gyarapodott. 3-ától enyhülés kezdődött, de éjszakánként 7-éig még fagyott, illetve 6-áig napközben is csak 1 és 4 fok között alakult a csúcshőmérséklet. 4-étől 7-éig minden nap előfordult csapadék is, eleinte még ónos/fagyott eső és hó formájában, az utóbbi napon azonban már eső esett. 6-án kora délelőtt 4 cm friss hó hullott, de ez csak átmenetileg tartóztatta fel a 3-án megkezdődött olvadást, és 8-án reggelre meg is szűnt az összefüggő hótakaró. Ezen a napon a legmagasabb hőmérséklet már átlépte a 10 fokot, majd 10-étől 13-áig a 15 fokot is. 13-án volt a legmelegebb 16,9 fokkal, de 11-én is csak 1 tizeddel maradt el ettől a maximum-hőmérséklet. 13-án este egy hidegfront vonult át 11 mm záporesőt okozva. Mögötte több hullámban lehűlés kezdődött, de 15-éig még 10 fok felett maradtak a maximumok. 14-én a déli órákban előbb zápor, majd közeli zivatar is előfordult, néhány dörgéssel. 15-én éjjel egy mediterrán ciklon érkezett, melyet kiadós csapadék és folyamatos hőmérséklet-csökkenés kísért. Így a 16-ai 11,2 fokos napi maximum még előző este 7 órakor állt be, majd ugyan ez történt a 17-ei 7,0 fokos és a 18-ai 1,5 fokos csúcsérték esetében is. A ciklonból összesen 28 mm csapadék hullott, ebből a legtöbb, 12 mm 16-án és 17-én. Utóbbi napon az esőt havazás váltotta fel, és 18-án reggelre 7 cm-es hótakaró alakult ki, az erős északi szél miatt pedig kisebb hófúvások is voltak. Bár a hőmérséklet 18-án és 19-én szinte végig fagypont alatt maradt, és mindkét nap előfordultak még kisebb havazások is, a meleg talaj miatt a hó folyamatosan olvadt, így 21-ére már nem maradt összefüggő, majd 23-ára a hófoltok is eltűntek. Időközben a hőmérséklet is emelkedni kezdett, bár a csökkenő felhőzet és a leálló szél hatására 22-én reggel még -6,1 fokig, míg másnap -4,9 fokig csökkent a hőmérséklet, és egészen 28-áig előfordultak éjszakai fagyok. A maximum-hőmérséklet is csak 26-án lépte át a 10 fokot, majd a hónap legvégére 14 fok köré emelkedett. 20-ától 25-éig száraz idő volt, 26-ától a hónap végig azonban ismét csapadékos időszak köszöntött be, minden nap volt eső, zápor. 29-én hullott a legtöbb, 18 mm csapadék.

A hónap csapadékösszege 83,5 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 3,82 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 3,50 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal alacsonyabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Olvadó hófoltok és fejlődő zivatarfelhők március 12-én Deres és fagyott harmatos fűszálak március 28-án reggel

Április:
Áprilisban kiemelkedően meleg, száraz idő köszöntött be. Az 1-jén (csapadékmentesen) átvonult hidegfront mögött a hónap még hűvösebb idővel indult, de 3-án már elérte a csúcshőmérséklet a 20 fokot. A következő napokban újabb lehűlés érkezett, és 7-én, a leghűvösebb napon 0,4 fokos minimumot, illetve 14,3 fokos maximumot mérhettünk. Az előbbi érték egyben április legalacsonyabb minimuma lett. Ekkor egy magassági hidegcseppből 1,5mm csapadék is hullott, illetve a lehűlést hozó frontból is esett 1 mm eső 5-én. A hidegcsepp elvonultával gyorsan visszamelegedett az idő, így már 8-án elérte a legmagasabb hőmérséklet a 20 fokot, másnap pedig 24,8 fokig melegedett fel a levegő. Ekkor ismét egy hidegfront vonult át 1,5 mm záporesővel, amit a végén egy-két dörgés is kísért. A front azonban már nem hozott számottevő lehűlést, így 10-e és 27-e kivételével a hónap végéig 20 fok felett alakultak a csúcsértékek. A front mögött ráadásul száraz időszak vette kezdetét, így 23-áig csupán 12-én és 15-én fordult elő 0,5 mm-nyi eső, zápor. A maximum-hőmérséklet az időszak első felében jellemzően 21-22 fok körül alakult, 20-án azonban már elérte, majd a következő 3 napon meg is haladta a 25 fokot. A legmelegebb 23-án volt 27,8 fokkal. A minimumokban a felhőzet és a szél függvényében nagyobb volt a szórás az egész időszakban. Általában 6 és 13 fok közötti értékeket mérhettünk, de 14-én reggel 3,4 fokig, 24-ére virradóan viszont csak 13,6 fokig hűlt le a levegő. 23-án egy hidegfront vonult át, mely előtt délután a környéken már előfordultak zivatarok távoli dörgésekkel, majd este 6 mm záporeső hullott. Ezt a frontot 26-án egy újabb követte 8 mm esőt, záporesőt okozva, és ekkor rövid időre jelentősen visszaesett a hőmérséklet. Délután már 15 fok alá hűlt a levegő (a napi maximum még előző este állt be), és másnap sem volt melegebb 18,6 foknál. Ezután azonban gyorsan visszatért a nyárias idő, így a hónap utolsó 3 napja ismét 25-28 fokos maximumokat hozott. 29-én volt a legmelegebb 28,3 fokkal, ami a havi maximum is lett.

A hónap csapadékösszege 19 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 14,96 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 14,94 fok lett, ami kb. 4,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Naplemente utáni színek április 4-én Közeledő zápor április 9-én délután

Május:
Májusban folytatódott a szokásosnál jóval melegebb idő, de különösen a hónap első felében ezúttal jelentős csapadék hullott. A hónap kisebb felmelegedéssel indult, melynek csúcspontja 2-án volt 27,3 fokos maximummal. Éjjel egy hidegfront vonult át 3mm-nyi záporral, zivatarral, és a következő napokban néhány fokkal visszaesett a hőmérséklet. A csúcsértékek 10-éig 25 fok alatt maradtak, éjszakánként pedig a derült és szélcsendes napokon 10 fok alá hűlt a levegő. 9-éra virradóan volt a leghűvösebb 6,9 fokkal. ebben az időszakban 4-én és 8-án fordult elő csapadék. Az előbbi napon este egy zivatarrendszer vonult át 17 mm esőt eredményezve, míg 8-án 1 mm csapadék hullott záporból, de dörgés aznap is előfordult. 10-étől 18-áig igencsak mozgalmas napok következtek, szinte mindegyik napon előfordult eső, zápor, és 5 napon az ég is megdörrent. 10-én napközben még csak a falu körül alakultak ki zivatarok, és kelet felé felhőtölcsér is látható volt, éjjel azonban egy gyenge hidegfrontból 7 mm csapadék hullott. 13-ától egy tőlünk délnyugatra örvénylő ciklon alakította az időjárást, kiadós csapadékot okozva. 3 nap alatt 47,5 mm eső esett, ebből a legtöbb, 28,5 mm 14-én, ami a hónap legcsapadékosabb napja is lett. A hőmérséklet az időszak első napjaiban még nyáriasan magas volt, 25-27 fok is előfordult, 14-étől azonban néhány napra jelentős lehűlés következett be. 15-én nem volt melegebb 15,5 foknál, másnap reggel pedig 6,2 fokot mérhettünk, ami a május legalacsonyabb értéke lett. A hónap utolsó harmada már szárazabb és nyáriasan meleg időjárással telt. A maximum-hőmérséklet 23-ától - 25-e kivételével - minden nap meghaladta a 25 fokot, és 28-án már 29,1 fokot mérhettünk, ami a hónap legmagasabb értékének számított. Az éjszakák is megenyhültek, a hónap végén már 14-15 fok körül alakultak a minimumok. Mérhető csapadék csak 22-én (6 mm) és 24-én (0,5 mm) volt, ugyanakkor az időszakban 7 napon is előfordultak a környéken zivatarok, melyekből dörgés hallatszott. Így a május összesen 15 zivataros nappal zárt - de ebből 11 alkalommal csak dörgött, 4 alkalommal hullott csapadék is -, mely kiemelkedően soknak számít.

A hónap csapadékösszege 86 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 18,03 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 18,01 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Felhőtölcsér kelet felé május 10-én Fejlődő zivatarcella pipacsmező mögött május 24-én

Június:
Június első felében folytatódott a májusra jellemző meleg, zivataros időjárás. 8-áig minden nap lehetett hallani dörgéseket, és 6 napon a falut is érintette zivatar. Ezekből 7-éig összesen 15,5 mm csapadék hullott. 8-án viszont már egy hidegfront vonult át, amit éjszaka kiterjedt zivatarrendszer kísért 33,5 mm csapadékkal, mellyel ezzel ez lett a hónap legcsapadékosabb napja. A front nem hozott érdemi lehűlést, az addig jellemző 27-28 fok körüli csúcsok után 9-én 25,1 fokos maximumot mérhettünk, majd a következő napokban visszatért a meleg. 11-én az évben először hőségnap lett 30,1 fokot értékkel, és másnap sem maradt el ettől sokkal a csúcshőmérséklet. Ekkor egy markáns hidegfront közelített meg minket, mely előtt délután két szupercella is kialakult a közelben, majd este egy zivatarrendszer vonult át. Összesen 20 mm csapadék hullott. 13-án megérkezett a hidegfront, de a térségben hullámot vetett, így aznap és 14-én is előfordult még eső, összesen 10 mm csapadékot eredményezve. Ezzel együtt átmenetileg jelentősen visszaesett a hőmérséklet, 14-én nem volt melegebb 19,9 foknál. A frontot 6 száraz nap követte, újabb felmelegedéssel. Ez 21-én érte el a csúcsát 30,6 fokos maximummal, ami egyben a hónap legmagasabb értéke lett. Éjszaka azonban egy erős hidegfront haladt át felettünk, ami mögött több napra hűvös idő köszöntött be. A frontot zivatar és eső kísérte, 9,5 mm csapadékot eredményezve. Mögötte átmenetileg száraz levegő érkezett, így 23-ára virradóan, a hónap leghidegebb éjszakáján 7,2 fokig csökkent a hőmérséklet, és ekkor már napközben is csak 20,1 fokig melegedett fel a levegő. A következő napok időjárását a ciklon hátoldalán érkező, ismét nedvesebb légtömeg, majd egy keletről visszapörgő mediterrán ciklon alakította, 24-e és 28-a között összesen 18 mm csapadékot eredményezve. A maximum-hőmérséklet ezekben a napokban 21-22 fok körül alakult. A hónap utolsó két napja azonban 26-27 fokos meleget hozott, és akkor visszatértek az enyhe éjszakák is.

A hónap csapadékösszege 106,5 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 20,42 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,06 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Kialakuló intenzív zivatarok a nyugati határszélen június 1-jén Tornyosodó gomoly a naplementében június 22-én

Július:
Július nagy részében mérsékelten meleg, ugyanakkor száraz időjárás volt jellemző. A hónap hűvös idővel indult, 1-jén 8,9 fokos, 2-án pedig 7,1 fokos minimumot mérhettünk - utóbbi egyben a havi minimum is lett -, és napközben is 25 fok alatt maradt a hőmérséklet. Ezután azonban gyors felmelegedés következett, és 5-én már 30,3 fokkal tetőzött a hőmérséklet. A meleget egy hidegfront mérsékelte, melyből már 6-ára virradóan, majd aznap is előfordult zápor, zivatar. Összesen 8 mm csapadék hullott. A front mögött 7-étől egészen 28-áig környékéig állandósultak a 28-29 fok körüli csúcsértékek és a 15 fok körüli minimumok, csak egy-két napon volt ennél hűvösebb. Így például 11-én és 12-én, amikor egy újabb hidegfront mögött csak 21 és 24 fokig, illetve 23-án, amikor csak 25 fokig melegedett fel a levegő. A 10-én átvonuló hidegfront szolgáltatta a hónap legnagyobb napi csapadékösszegét 13,5 mm-rel, és ekkor ismét előfordult zivatar is, míg másnap még 4 mm eső esett. A front mögött labilis maradt a légkör, így 13-án egy épp Egyházasrádócot elkapó intenzív záporból 9,5 mm csapadék hullott, 14-én pedig több zivatar is kialakult a közelben, köztük két szupercella délnyugat felé. De a csapadékgócok ekkor már csak érintették a falut, 2,5 mm csapadékot okozva. A következő hidegfront 22-én érkezett, melyből ekkor 12 mm, majd másnap még 4,5 mm eső esett, és 22-én zivatar is előfordult. Ezt követően júliusban már nem hullott csapadék, de közeli zivatarokból 26-án és 27-én lehetett dörgést hallani. A hónap egy kezdődő hőhullámmal zárult, mely hatására 28-án már 31 fokig, majd a következő 3 napon 33 fokig emelkedett a hőmérséklet. 29-én és 30-án volt a legmelegebb 32,8 fokkal, ami egyben a havi csúcs is lett.

A hónap csapadékösszege 54 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 21,46 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,73 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Egyházasrádóc mellett kialakuló intenzív zápor július 13-án Jól fejlett szupercella Kondorfa határában július 14-én

Augusztus:
Augusztus kiemelkedően meleg és többnyire száraz időjárással telt, ám néhány jelentős csapadékhozamú napnak köszönhetően végül átlag körül alakult a havi csapadékmennyiség. A hónap hőséggel és zivatarokkal kezdődött. Utóbbiak 1-jén és 2-án is előfordultak, és 2-án egy intenzív cella haladt át felettünk, így akkor 36 mm csapadék hullott, ami rögtön a legmagasabb napi összeg lett a hónapban. 1-jén 2 mm volt a csapadékösszeg. A következő napok már száraz időt hoztak, csak 7-én fordult elő 1 mm csapadék záporból, illetve ekkor és 5-én a közelben zivatar is volt, melyből hallatszott dörgés. A csúcshőmérséklet 10-éig minden nap 30 fok felett alakult, és az éjszakák is enyhék voltak, 17-19 fokos értékekkel. Az időszak legmelegebb napja 9-e volt, akkor 33,1 fokos csúcsértéket mérhettünk. 10-én egy gyenge hidegfront vonult át, melyet 14-én újabb követett. Az előbbi 3 mm csapadékot okozott zápor és zivatar, míg az utóbbi 6 mm-t eső és zápor formájában. A maximum-hőmérséklet mindkét front után visszaesett 2-3 napra 26-29 fokig, és az éjszakák is frissebbek lettek, 15 fok alatti minimumok is előfordultak. 18-ától azonban újabb hőhullám következett, melynek során egy héten keresztül ismét 30 fok fölötti csúcsokat mérhettünk, viszont az éjszakai hőmérsékleti értékek már kissé alacsonyabbak voltak, mint a hónap elején. 20-án volt a legmelegebb 33,4 fokkal, ami egyben a havi maximum is lett. Ebben az időszakban egyáltalán nem volt csapadék, 24-én azonban erős hidegfront érkezett, összességében kiadós esőkkel. Ezen a napon zivatar is volt, és összesen 22 mm csapadék hullott. Ezt követően 25-én további 12 mm, 26-án pedig 2 mm eső esett. A hőmérséklet jelentősen visszaesett, a 24-ei 31,8 fokos maximum után 25-én nem volt melegebb 20,1 foknál, míg 26-án 18,4 foknál. A következő napok már száraz, napos időt hoztak, és 28-ától visszatértek a nyárias, 26-28 fok közötti csúcsértékek. Az éjszakák azonban kissé hűvösebbek lettek. 28-ára virradóan volt a leghűvösebb 11,1 fokkal, ami a havi minimum is lett.

A hónap csapadékösszege 82 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 22,60 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva szintén 22,01 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Kora reggeli sekély ködfoltok augusztus 6-án Harmatos reggel augusztus 18-án

Szeptember:
Szeptember nagyobb részét száraz és meleg idő jellemezte, de a hónap első napjaiban kiadós csapadék volt, a végén pedig erős lehűlés érkezett. 1-jétől 4-éig egy magassági hidegörvény alakította az időjárás, melyből a 4 nap alatt összesen 71,5 mm csapadék hullott 21,5 mm - 17,5 mm - 17 mm - 15,5 mm-es napi bontásban. Az eső, zápor mellett 1-jén, 2-án és 3-án zivatar is előfordult. A csúcshőmérséklet ezekben a napokban csak 21 fok körül alakult, az éjszakák viszont enyhék voltak 16 fok körüli értékekkel. 5-étől egészen 21-éig egy száraz és nyáriasan meleg időszak következett. Ebben az időszakban 15-e kivételével minden nap elérte vagy meghaladta a maximum-hőmérséklet a 25,0 fokot. A legmelegebb, egyben a havi csúcs 12-án volt 29,0 fokkal. Csapadék egyedül 14-én volt, akkor egy gyenge hidegfront okozott záport, zivatart 5,5mm mennyiségben, és ennek volt köszönhető, hogy 15-én "csupán" 24,3 fokkal tetőzött a hőmérséklet. A csapadék hatására pedig reggel köd is előfordult, illetve 18-án is ködösen indult a nap. 22-én egy markáns hidegfront vonult át, 4 mm csapadékot eredményezve. A hőmérséklet jelentősen visszaesett, az előző napi 27,4 fokos maximum után ekkor már nem volt melegebb 19,9 foknál. 24-ére virradóan újabb hidegfront érkezett, melyből ismét 4 mm eső esett. A hőmérséklet a front mögött tovább csökken, így 25-én már csupán 13,8 fokos csúcsértéket mérhetünk. Másnap reggel pedig megvolt az ősz első fagyos napja is 0,0 fokkal, ami egyben a szeptemberi minimum is lett. A következő napok már száraz idővel, de további frontátvonulásokkal teltek. 27-én és 28-án átmenetileg melegebbre fordult az idő, mindkét nap 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. 29-én azonban egy hidegfront hatására ismét lehűlés érkezett, ezért aznap csak 15,7 fokkal tetőzött a hőmérséklet, 30-án reggel pedig 0,2 fokig hűlt le a levegő.

A hónap csapadékösszege 85 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 17,23 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 14,69 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Ködös reggel utáni cseppes pókháló szeptember 15-én Sekély köd Tyndall-sugarakkal szeptember 19-én reggel

Október:
Októberben többnyire enyhe és igen száraz időjárás uralkodott. A szeptemberi végi lehűlés nyomán a hónap viszonylag hűvös idővel indult, 5-éig 20 fok alatt maradt a csúcshőmérséklet, éjszakánként pedig gyakran 5 fok alá hűlt a levegő. Rögtön 1-jén mérhettük a legalacsonyabb, 1,3 fokos minimumot a hónapban. Emellett ekkor és 2-án kisebb eső is előfordult, de csak 1-jén hullott mérhető mennyiségű, 2 mm csapadék. 6-ától egy tartósan enyhe periódus vette kezdetét, mely 20-áig kitartott. Ebben az időszakban már többnyire elérte vagy meghaladta a maximum-hőmérséklet a 20 fokot, a minimumok azonban a felhőzet függvényében tág határok között változtak. A felhősebb napokon 10 fok feletti értékeket is mérhettünk, így például 8-án 12,6 fokot, 18-án 11,6 fokot. A derült éjszakákon azonban 5 fok köré, vagy egy-két fokkal az alá hűlt le a levegő. Délután egyből az időszak legelső napján, 6-án volt a legmelegebb 23,0 fokkal, ami a havi maximum is lett. Csapadék ebben az időszakban csak 7-én és 17-én hullott, az előbbi napon 0,5 mm, az utóbbin 1 mm eső esett. A száraz levegő miatt köd is csak 3 napon fordult elő. 21-étől kissé változékonyabbra fordult az időjárás. Ekkor és másnap egy magassági hidegcsepp hatására jelentősen visszaesett a hőmérséklet, nem volt melegebb 14 foknál, csapadék azonban nem volt. 24-én egy hidegfront haladt át felettünk, melyet viszont már jelentősebb, 8 mm eső kísért, ami a hónap legnagyobb napi összege lett. Másnap már egy melegfront érkezett, így nem hűlt le a levegő. 27-én azonban egy újabb hidegfrontnak köszönhetően csupán 11,9 fok volt a csúcshőmérséklet, és 5 mm eső esett. A követező napok időjárását egy mediterrán ciklon határozta meg, melyből 28-án 6 mm, 29-én 4 mm csapadék hullott eső és záporok formájában. A ciklon jelentős melegedést hozott, így 29-én délután 21,9 fokig emelkedett a hőmérséklet és másnapra virradóan is csak 14,1 fokig csökkent vissza, míg október utolsó napjai 19-20 fokos csúcsértékeket hoztak.

A hónap csapadékösszege 26,5 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 12,78 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 10,74 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Zápor felhőívvel a közeledő hidegfront előtt október 24-énl Zápor után október 29-én

November:
November első fele enyhe, száraz időt hozott, majd hűvösebb és csapadékosabb idő köszöntött be. 14-éig a tőlünk nyugatra örvénylő ciklonok és egy északkeletre lévő anticiklon alakította az időjárást. Időjárási frontból csak 1-jén és 2-án fordult elő kisebb eső, zápor, azonban az időszakban összesen 11 napon alakult ki köd, és 4 napon ködszitálás is volt. A minimumok eleinte 10 fok, majd 5 fok körül alakultak, míg délutánonként a ködösebb, borongósabb napokon 11-13 fok köré, a naposabb napokon viszont 16-20 fokig melegedett fel a levegő. 11-én volt a legmelegebb 19,6 fokkal, ami a havi maximum is lett. 15-ére északkelet felől száraz, hűvös kontinentális légtömeg érkezett, így szeptember 26-a óta először ismét fagyott. 17-ére virradóan volt a leghűvösebb -2,1 fokkal, és ekkor már a csúcshőmérséklet is 10 fok alatt maradt. 18-án egy mediterrán ciklon felhőzete borult fölénk, amiből éjjel havazás kezdődött, és 19-én reggelre 1 cm-es hóréteg alakult ki. Ez azonban napközben elolvadt, és akkor a hó mellett eső, havas eső is esett. 20-án folytatódott a csapadékos idő vegyesen hóval és esővel, és ekkor már nem volt melegebb 2,2 foknál. A ciklonból 10,5 mm csapadék hullott, ebből a legtöbb, 6 mm 20-án. 21-e és 26-a között enyhébb, de tartósan borongós, többször ködös idő következett, éjjel-nappal 5-7 fok körüli hőmérséklettel. Az időszak elején csak kisebb szitálás fordul elő, az utolsó napokban azonban egy mediterrán ciklon hozott kiadós csapadékot. 24-én 2 mm, 25-én 12,5 mm, míg 26-án 15 mm eső esett, amivel az utóbbi november legcsapadékosabb napja lett. 27-én még további 1,5 mm csapadék hullott, és az esőt reggel havas eső, majd havazás váltotta fel, de a hó csak foltokban maradt meg átmenetileg. A hónap utolsó napjai száraz és hideg idővel teltek. 29-én reggel -7,9 fokig csökkent a hőmérséklet, aminél hidegebb nem volt novemberben, másnap pedig a szezonban először egész nap fagyott, a -6,7 fokos minimumot -0,3 fokos maximum követte.

A hónap csapadékösszege 46,5 mm lett, mely megegyezik az átlagos értékkel. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 6,50 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 6,15 fok lett, ami kb. fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Napkelte "cseppfákkal" november 7-én Cseppek szitálás után november 24-én

December:
Decemberben hőmérsékletileg hullámzó, összességében száraz időjárás volt jellemző. A november végi lehűlés nyomán hűvös idővel indult a hónap, a maximumok 1-jén és 2-án még 5 fok alatt alakultak, 3-áig reggelente fagyott, és 2-ára virradóan -5,9 fokig hűlt le a levegő. 2-án és 3-án 0,5 mm eső is előfordult. Az utóbbi napon enyhülés kezdődött, így akkor már 6,8 fokig, majd 4-én 13,2 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ez utóbbi a hónap legmagasabb értéke is lett egyben. Ezt követően 11-éig folytatódott az enyhe idő, 6-a kivételével a csúcsértékek 7 és 10 fok között, míg a minimumok -2 és +2 fok között alakultak. 6-án azonban egy átmeneti lehűlésnek köszönhetően reggel -4,4 fok volt, és napközben sem lett melegebb 4,8 foknál. A lehűlést követő melegfrontból 7-én 4,5 mm eső esett, ami 14-ével együtt december legcsapadékosabb napja lett. 12-én egy markáns hidegfront vonult át kisebb esővel, havas esővel. Mögötte 21-éig hűvös időszak következett, erősebb éjszakai fagyokkal és eleinte 0 fok körüli, majd kevéssel a feletti csúcsértékekkel. 14-én és 17-én egész nap fagyott, és utóbbi napon mérhettük a hónap legalacsonyabb, -7,6 fokos minimumát is. 14-én és 15-én egy mediterrán ciklon és egy közeli hidegörvény összhatásából havazás is előfordult, és 15-én reggelre 7 cm hó hullott, de ez a következő napokban fokozatosan olvadt. 9-én reggelre meg is szűnt az összefüggő hótakaró, de a hófoltok még 22-éig kitartottak. 19-én és 20-án is előfordult kisebb csapadék, ami a magasban érkező melegedés hatására vegyesen volt hó, fagyott eső és ónos eső, sőt az utóbbi napon már eső is esett. 22-ére jelentősen megenyhült az idő, akkor már éjjel sem fagyott, napközben pedig 8,4 fokig melegedett fel a levegő. A következő 3 nap is hasonló hőmérsékleti értékeket hozott, majd egy 24-én átvonuló hidegfront hatására néhány fokos lehűlés érkezett. Így éjszaka visszatértek a fagyok, de napközben csak két napig volt kissé hűvösebb, majd ismét 6-8 fokos csúcsértékeket mérhettünk.

A hónap csapadékösszege 15 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 1,68 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 1,30 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Vöröslő naplemente december 11-én Jégmintázat december 25-én

Éves statisztikák:

Hőmérséklet Csapadék
Éves középhőmérséklet: 11,62 °C Éves csapadékösszeg: 703,0 mm
Éves abszolút minimum: -16,2 °C (márc. 1.) Legnagyobb napi csapadékösszeg: 36,0 mm (aug. 1.)
Éves abszolút maximum: 33,4 °C (aug. 20.) Legkisebb havi csapadékösszeg: 15,0 mm (dec.)
Legalacsonyabb havi középhőmérséklet: -0,68 °C (febr.) Legnagyobb havi csapadékösszeg: 106,5 mm (máj.)
Legmagasabb havi középhőmérséklet: 22,40 °C (aug.) Csapadékos napok
száma:
154 db
Legkisebb napi hőingás: 0,8 °C (jan. 9.) Havas napok száma: 44 db
Legnagyobb napi hőingás: 20,0 °C (ápr. 21.) Hótakarós napok száma: 33 db
Éves abszolút hőingás: 49,6 °C Legnagyobb hóvastagság: 14 cm (febr. 24.)
Zord napok száma
(Tmin <= -10,0 °C):
4 db Csapadékkal járó zivataros napok száma: 26 db
Téli napok száma
(Tmax <= 0,0 °C):
12 db Száraz zivataros napok (dörgés) száma: 21 db
Fagyos napok száma
(Tmin <= 0,0°C):
92 db Jégesős napok száma: 0 db
Nyári napok száma
(Tmax >= 25,0 °C):
111 db  Ónos/fagyott esős vagy
szitálásos napok száma:
10 db
Hőségnapok száma
(Tmax >= 30,0 °C):
26 db Ködös napok száma: 46 db
Forró napok száma
(Tmax >= 35,0 °C):
0 db Zúzmarás napok száma: 3 db

Írta és a képeket, valamint a grafikonokat készítette: Hérincs Dávid