Kezdőlap

Zivatarok Budapesten és térségében 2017. június utolsó napjaiban

2017. június 19-étől az évenként esedékes 2 hetes egészségügyi kezelésem miatt Budapesten, a Korányi kórházban tartózkodtam. Ez az időszak bővelkedett a konvektív eseményekben, noha az erősebb zivatarok elkerülték a várost. Az eseményeket délutánonként a városból, egyébkén pedig a kórházból követtem, de a tetőterasz ott is lehetőséget nyújtott a fotózásra.

Az első két nap, 19-e és 20-a a korábbi lehűlés után meghozta a hőséget, ezzel együtt pedig lassanként már labilisabb légtömeg áramlott fölénk. De ekkor még túl száraz volt a légkör, így meteorológiai látványosságot egyedül a felforrósodott utakon megjelenő délibábok jelentettek.

Az első konvektív helyzetet a 21-én átvonuló hidegfront szolgáltatta. Igaz, ekkor Budapesten még be kellett érni távoli zivatarfelhők látványával. Délelőtt ugyan még pont a város felett húzódott egy összeáramlási zóna, de mire ez délután 1-2 óra között aktivizálódott, már keletebbre helyeződött. Ott azonban több zivatart is kitermelt, melyek még távolról is látványosnak bizonyultak, még fortyogó és már üllős állapotukban egyaránt. Szupercellák is kialakultak, melyek közül néhány nagy méretű jeget produkált, többek között pl. Kecskeméten.

6 óra körül pedig még egy, szintén szupercellás zivatar feláramlási tornyát is meg lehetett figyelni keletre.

22-én kicsit szárazabb légtömeg érkezett fölénk, így hiába maradt labilis a légállapot, a kialakuló gomolyok többnyire gyorsan szétestek, és csak a szökőkutak vize jelentett kis felfrissülést. Messze kelet, délkelet felé azonban ezen a napon is kifejlődött egy-egy rövid életű zivatarfelhő délután.

23-án újabb hidegfront vonult át, melyet már kissé mozgalmasabb időjárás kísért, noha csapadék alig-alig hullott. A front előtt kora reggel egy zivatarzóna vonult át felettünk, de az erősebb csapadékgócok elkerülték a várost, ráadásul alacsonyszinten száraz volt a légkör, így többnyire csak pár csepp eső esett. A rendszert azonban - épp a száraz levegő miatt -viharos széllökések kísérték, a János-hegyen 90 km/h-s lökést is mért az Országos Meteorológiai Szolgálat.


(Forrás: Időkép.hu)

A front mentén 1 óra után aktív gomolyosodás indult meg a térségben, és a város délnyugati határában, a kórháztól délre hamar kialakult egy zivatar, melyből néhány dörgést is lehetett hallani. Ezzel egy időben ismét feltámadt a szél, de a levegő nem hűlt le, így ritkán tapasztalható módon a János-hegyen ekkor 30 °C volt 80-90 km/h-s széllökések mellett. A kialakult zivatargóc délkelet felé eltávolodva rövidesen szupercellává fejlődött, és több órán keresztül életben maradt, szélviharral és jégesővel átvonulva az Alföldön. Végül csak a Kárpátok délkeleti vonulatát elérve oszlott fel.

Ezt követően 3 óra körül is kifejlődött még egy rövid életű zivatargóc a kórház közelében, de ez bő fél óra alatt szét is esett.

A következő napi átmeneti csendesebb időt követően 25-én ismét hidegfront érkezett, a 2 nappal korábbihoz hasonló menettel. Ezúttal is jött ugyanis a front előtt egy zivatarzóna reggel, de ez szintén inkább a szél, mintsem a csapadék terén volt kiemelkedő, bár ekkor már hullott 1-2 mm csapadék. A déli órákban Szlovéniában újabb zivatarzóna jött létre, mely szintén Budapest térsége felé tartott. A város felé közeledő része azonban végül legyengült, így csak gyenge zivatar okozott néhány mm csapadékkal, de látványos, kaotikus középszintű (asperitas) felhőzettel érkezett a rendszer.

A front mögött a következő két nap pár fokkal hűvösebb, száraz időt hozott. Egy újabb hidegfront előterében 28-án azonban már nedvesebb és labilisabb légtömeg áramlott fölénk. Már kora délután, 2 óra körül is kialakult egy kisebb zápor a kórháznál, majd 6 óra után nyugat felé zivatarok is kipattantak, melyekből néhány dörgést is lehetett hallani. Eközben a Dél-Dunántúlon egy zivatarrendszer állt össze, mely sötétedésre érte el Budapestet, de előtte a Budai-hegységben helyi gócok is kipattantak. A kórházat mindkettő érintette, de a gyors cellaáthelyeződés miatt csak néhány mm csapadék hullott.

Az időszak látványban leggazdagabb napja az említett hidegfrontnak köszönhetően 29-e lett, mely hogy máshogy érkezhetett volna, mint egy reggeli zivatarrendszerrel. Ennek nagy része azonban elkerülte a várost. Mögötte kora délután erőteljes konvekció kezdődött, és záporok, zivatarok pattantak ki a városban és szűkebb térségében. 2 óra körül legalább két szupercella is kialakult, illetve volt egy másik gyanús góc is. Az egyik szupercella épp a kórháztól nyugatra kezdett megerősödni, néhány dörgést is produkált. Ezt követően viszont gyorsan elhúzódott a város északkeleti része felé.

A másik szupercella már Budapesttől messze délnyugatra kialakult, és végül a város déli részét érintette, így a Margit-hídról viszonylag rossz szögben, hátulról láthattam rá. 3 óra után pedig láthatóan le is gyengült, majd rövidesen szétesett a góc.

A harmadik, gyanús góc a város felett alakult ki, és gyorsan határozott feláramlási tornyot növesztett, bár volt neki némi multicellás jellege is. A radaron sem tért ki annyira, mint a másik két góc, így ez nem biztos, hogy szupercella volt.

A zivatarok a gyors áramlás miatt hamar eltávolodtak a várostól, de a távolban még viszonylag sokáig meg lehetett figyelni a fortyogásukat.

Ezt követően délnyugatról stabilizálódott a légkör, de észak, északnyugat felé még több ízben kialakultak alacsony felhőtetővel rendelkező, már csak záporokat produkáló zivatarfelhők. Elsőként a hegyekben jelentek meg ezek 4 óra körül.

Majd 6 óra körül is kialakult egy zápor, ami már Budapest északi részét is érintette.

Ezzel a fronttal véget értek a konvektív események. 30-án ugyanakkor megérkezett a jelentős csapadék is, egy frontálzónából 12-16 mm eső esett a városban. A front mögött jelentősebben visszaesett a hőmérséklet, így mérséklődött a meleg, kellemes hőmérséklet mellett telt a Red Bull Air Race július 1-jén és 2-án.

A képek kattintással nagyíthatók.