Kezdőlap

 

Időjárási összefoglaló 2017 - Egyházasrádóc

Éves statisztikák -->

Január:
Januárban kiemelkedően hideg, ugyanakkor viszonylag száraz időjárásban volt részünk. 5-éig a maximumok még - a tartósan ködös 2-a kivételével - meghaladták a 0 fokot, a minimumok viszont -10 és -4 fok között szóródtak. 5-én egy markáns hidegfront érkezett megerősödő északi széllel, melyhez kapcsolódva ekkor és 6-án több kisebb hózápor is előfordult. A frontot jelentős lehűlés követte, napközben is erősebb fagyok lettek, illetve 7-ére és 8-ára virradóan kevéssel -10 fok alá csökkent a hőmérséklet. Utóbbi napon egy frontrendszer okozott havazást, összesen 4 cm (kiolvasztva 1,5 mm), igen laza szerkezetű porhó hullott, miközben nem volt melegebb -5,2 foknál. Ezt követően 12-éig folytatódott a fagyos időjárás. A derültebb éjszakákon -10 fok alatti minimumokat mérhettünk, és ekkor volt a hónapban a leghidegebb is, 11-én reggelre ugyanis -15,6 fokig hűlt le a levegő. 12-én azonban gyors és erőteljes felmelegedés kezdődött, melynek tetőpontjaként 13-án reggelre 4,9 fokig emelkedett a hőmérséklet, ami egyben a havi maximum is lett, emellett pedig teljesen elolvadt a korábbi hótakaró. Délelőtt egy hidegfront érkezett, de e mögött estig csak 0,3 fokig esett vissza a hőmérséklet, így a hónapban egyedüliként 13-a fagymentesen telt. A frontot kiadós, 16 mm csapadék kísérte, eleinte eső, majd nagy pelyhes, közel intenzív havazás formájában. Estére 9 cm-es hóréteg alakult ki, mely később 2 cm-t összetömörödve a hónap legvégéig kitartott. A hónap további részét ugyanis ismét hideg, de már száraz idő jellemezte. A csúcshőmérsékletek 22-éig 0 fok körül, míg a minimumok a felhőzet függvényében -14 és -3 fok között alakultak. 23-ától tartósan borult, párás idő vette kezdetét, több napon zúzmarás köddel és szemcsés hó szállingózással. Így a minimumok magasabbak lettek, a maximumok viszont visszaestek, egyes napokon nem volt melegebb -4, -6 foknál. 23-án volt a leghidegebb -5,9 fokos csúcsértékkel. 31-én egy magassági hidegörvény jóvoltából 2 mm csapadék hullott, a középmagas légrétegekben már meginduló enyhülés miatt fagyott/havas eső és ónos eső formájában.

A hónap csapadékösszege 19,5 mm lett, mely kissé elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva -4,60 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva -4,90 fok lett, ami kb. 4 fokkal alacsonyabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Napnyugta zúzmarával január 2-án Sűrű, nagy pelyhes havazás január 13-án délután

Február:
Február első felét még téli, míg a másodikat már kora tavaszias idő jellemezte. 1-jén a januári nagy hideg utózöngéjeként még egész nap fagyott, viszont az enyhülést hozó melegfront ekkor is okozott kisebb fagyott és ónos esőt. A következő napokban folytatódott a melegedés, de a tartós köd miatt a csúcsérték csak 6,6 fok volt 5-én délután, illetve egyedül 6-ára virradóan nem fagyott. Ennek ellenére 6-án reggelre megszűnt a január 13-a óta kitartó összefüggő hótakaró, majd napközben a hófoltok is elolvadtak. 4-én és 5-én kisebb frontrendszerekből 4, illetve 9 mm eső esett, majd 6-án egy mediterrán ciklon 18 mm csapadékot produkált. A ciklon mögött 7-étől visszatért a hűvös idő, és 21-éig még minden éjszaka fagyott, napközben viszont csak 9-én maradt kevéssel fagypont alatt a hőmérséklet. 8-án és 9-én, valamint 11-én kisebb hóesés is előfordult, de hótakaró nem alakult ki. A hónap közepétől derültebb idő köszöntött be, így napközben egyre melegebb lett, az éjszakai minimumok viszont eleinte kissé visszaestek. 14-én volt a leghidegebb -4,7 fokkal. 15-étől 21-éig már jellemzően 9-10 fokos maximumokat mérhettünk, egyedül 17-én volt jelentősen hűvösebb az egy napra visszatérő tartós köd miatt. Ezen a napon egy gyenge hidegfront is áthaladt felettünk 3 mm esővel, majd mögötte záporokból másnap 1 mm csapadék hullott. A hónap vége változékonyabb, még enyhébb idővel telt. 22-étől pár napra megszűntek az éjszakai fagyok, és 23-án már 14,9 fokkal tetőzött a hőmérséklet. 24-én egy hidegfront vonult át mérhető csapadék nélkül, de több fokos lehűléssel, így 25-én és 26-án reggel ismét fagyott. 27-én és 28-án ugyanakkor visszatért az igen enyhe időjárás. 28-án késő éjjel érkezett az újabb hidegfront, mely már jelentősebb, 12,5 mm csapadékot okozott.

A hónap csapadékösszege 49,5 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 3,05 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 2,68 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Sekély ködben "lábatlankodó" fák február 5-én "Csodálkozó" jégbuborék február 8-án

Március:
Március első felében folytatódott a februárban kezdődött változékony, gyakori frontátvonulásokkal tarkított időjárás. Ez azonban már inkább csak a hőmérséklet kisebb-nagyobb ingadozásában mutatkozott meg, hiszen a legtöbb frontot ekkor nem kísérte mérhető mennyiségű csapadék. Csupán 1-jén hullott 1 mm, illetve 9-én 4,5 mm eső, ráadásul az egész hónapban e két napon volt csak mérhető csapadék. A frontos időszakban azonban gyakran igen tiszta volt a levegő a téli ködös, párás napok után. A maximum-hőmérséklet a legmelegebb napokon (4-én és 9-én) elérte vagy meghaladta a 15 fokot, egy erősebb hidegfront után 12-én viszont nem volt melegebb 8,8 foknál. Emellett 3-án, 13-án és 14-én, illetve 17-én reggel fagyott is. 13-án volt a leghidegebb, egyben a havi minimum is -3,9 fokkal. Ezután azonban fokozatos melegedés következett, és 16-ától 25-éig két nap (18-a és 19-e) kivételével minden nap meghaladta a csúcsérték a 15 fokot. A legmelegebb 23-án volt, akkor már a 20 fokot is átlépte a hőmérséklet, 20,8 fok lett a napi maximum. 24-én újabb (száraz) hidegfront vonult át, mely mögött néhány napra visszaesett a hőmérséklet. 27-én és 28-án reggel fagyott is -2,6, illetve -0,7 fokkal, de utóbbi napon délután már 20,3 fokot mérhettünk. A hónap legmelegebb napja 29-e lett 23,5 fokos csúcsértékkel, mely új márciusi rekordnak számít (2006-tól nézve). A hónap utolsó két napja sem hozott számottevő változást, folytatódott a meleg idő.

A hónap csapadékösszege 5,5 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 8,92 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 8,59 fok lett, ami kb. 3,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Az Alpok havas csúcsai és tükörképük egy belvíztócsában március 1-jén Deres ibolyák március 27-én reggel

Április:
Április méltóképp rászolgált a szeszélyes jelzőre, hiszen meglehetősen változékony, ám a márciushoz hasonlóan száraz időt hozott. A hónap meleg idővel indult, 1-jén és 2-án is 23,9 fokos maximumot mérhettünk, ennél melegebb viszont már nem is volt a hónap további részében. 4-én lehűlés kezdődött, melyhez kapcsolódva az esti órákban az évben először zivatar is előfordult, de csak 0,5 mm csapadék hullott. A hideg 7-én érte el mélypontját, akkor napközben sem volt melegebb 10,8 foknál, emellett pedig 4,5 mm eső esett. Ezt követően gyors felmelegedés zajlott le, így 10-én már 22,8 fokkal tetőzött a hőmérséklet, majd 17-éig 17-18 fok körül állandósultak a maximumok. Ebben az időszakban egy-egy érintőleges, gyenge front hatására 10-én, valamint 14-én és 15-én kisebb eső, zápor is kialakult, de csak 0,5-1 mm-es csapadékösszegekkel. 17-én egy erős hidegfront vonult át - csapadék nélkül -, mely mögött visszaköszönt a tél. 19-én délelőttől 20-án délelőttig egy keletről visszakanyarodó ciklonból szinte folyamatosan havazott, és az előbbi napon napközben csupán 2 fok körül alakult a hőmérséklet. Mindezek mellé pedig mindét nap viharos szél társult. Mérhető csapadék, 3,5 mm csak 19-én jött össze. 21-ére virradóan csökkent a felhőzet és a szél is gyengült, így ekkor mérhettük a hónap legalacsonyabb minimumát, -2,6 fokot. A következő napok átmeneti, jelentős enyhülést hoztak, melynek csúcspontja 25-e volt 21,8 fokos maximum-hőmérséklettel. A hónap erős lehűléssel, és ezúttal már kiadós csapadékkal zárult. 27-én 9 mm, míg 28-án 13 mm eső esett, illetve már 26-án is volt 1 mm csapadék. Emellett 27-én és 28-án napközben is jócskán 10 fok alatt maradt a hőmérséklet, 30-án reggel pedig ismét előfordult gyenge fagy, -0,4 fokig hűlt le a levegő.

A hónap csapadékösszege 35,5 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 10,70 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 10,43 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Villám az esti zivatarból április 4-én Alkonyati lencsefelhők április 23-án

Május:
A változatos áprilist követően május viszonylag kiegyenlített hőmérsékletű, csapadékos időt hozott. A hónap első harmada bizonyult hűvösebbnek, 11-éig csak 4 alkalommal érte el vagy haladta meg a csúcshőmérséklet a 20 fokot, míg 10-én reggel egy markáns hidegfrontot követően 1,0 fokig hűlt le a levegő, mely messze a hónap legalacsonyabb minimuma lett (ezen kívül még 5 fok alatti érték sem fordult elő). 3-án egy felettünk elhelyezkedő ciklonrendszerből 11,5 mm eső esett, majd 6-án egy hidegfront hozott 16 mm csapadékot. 11-étől melegebbre fordult az idő, és innentől egészen a hónap végéig nagyrészt 20 fok felett alakult a maximum-hőmérséklet, csak 24-én és 25-én volt ennél kissé alacsonyabb. Emellett a minimumok is végig 10 fok körül vagy afelett szóródtak, még a hidegfrontok után is csak 7-8 fok köré esett vissza a reggeli hőmérséklet. 12-étől egy 3 napos konvektív időszak zajlott le, mely során minden nap előfordultak záporok, zivatarok. Ezekből 12-én még nem volt mérhető mennyiségű csapadék, de 13-án 10,5 mm, míg 14-én 0,5 mm eső esett. A 13-án délután átvonuló zivatart borsó nagyságú jégeső is kísérte. A legmagasabb hőmérséklet 12-én és 14-én kerekítve már elérte a 25 fokot, az első nyári napra azonban 18-áig kellett várni. Akkor 25,9 fokig, majd másnap 27,4 fokig melegedett fel a levegő. 20-án egy hidegfront vonult át 7,5 mm csapadékkal. A csapadékos idő pedig a következő napokban is folytatódott. 23-án kora reggel egy zivatarrendszer érkezett összesen 37 mm csapadékot okozva, melyből 24 mm még 8 óra előtt, 22-ére vonatkozóan hullott. Este további zápor és zivatar is volt, így 23-án 16,5 mm lett a csapadékösszeg. 24-én pedig egy újabb hidegfront révén 8 mm eső esett, illetve késő délután az év első (mini) szupercellái is kialakultak kelet felé. A hónap végére visszatért a száraz, nyáriasan meleg idő, melynek csúcsa 30-án volt 29,9 fokkal, ami egyben a havi maximum is lett. 31-én záporból még előfordult 1 mm csapadék.

A hónap csapadékösszege 95,5 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 16,10 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 16,08 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Érkező zivatar május 13-án Mini LP szupercella csavarodott felhőzete kelet felé május 24-én

Június:
Június meleg, eleinte száraz időt hozott, de a hónap utolsó hetében kiadós csapadék hullott. A hónap első kétharmadában is változékony volt ugyanakkor az idő, több gyengébb front érintett minket, így többször előfordultak záporok, zivatarok. Ezek azonban csak 4-én és 6-án okoztak jelentősebb, 5 mm csapadékot, a többi napon ez alatt maradt a csapadékösszeg. Az időszakból 12-e emelendő ki, amikor két szupercella is érintett bennünket, noha ezek összesen csak 2,5 mm csapadékot produkáltak. A csúcsértékek ebben az időszakban nagyrészt 25 és 30 fok között alakultak, de 12-én 31,1 fok volt, míg 7-én és 8-án, valamint 17-én kevéssel 25 fok alatt maradt a maximum-hőmérséklet. 8-án volt a leghűvösebb 22,6 fokkal, emellett ekkor és 9-én a hónapban egyedüliként 10 fok alatti minimumot mérhettünk. Ez szintén 8-án volt a legalacsonyabb, 7,8 fok. 19-én erőteljes felmelegedés kezdődött, és 20-ától 28-áig - 25-e és 26-a kivételével - minden nap 30 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, az éjszakai minimumok pedig 21-étől egészen a hónap végéig rendre 15 fok felett alakultak. 22-én délután volt a legmelegebb 34,1 fokkal, a minimum-hőmérséklet pedig másnap hajnalban volt a legmagasabb, 18,5 fok. A meleg mellett azonban 23-ától csapadékosra is fordult az idő. Ekkor egy hidegfront szupercellás zivatarral vonult át erős szél kíséretben, összesen 7 mm csapadék hullott. 24-én egy éjszakai zivatarrendszer okozott 20 mm csapadékot, majd másnap egy hidegfrontból záporok és zivatarok révén 16 mm eső esett. 28-án ismét egy hidegfront vonult át záporral, zivatarral 19 mm csapadékot eredményezve, a front mögött pedig a hónap utolsó két napján már mérséklődött a meleg.

A hónap csapadékösszege 83,5 mm lett, mely megegyezik az átlagos értékkel. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 21,20 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,06 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Anticiklonálisan forgó klasszikus szupercella június 12-én kora este Fejlődő zivatarfelhők dél felé június 16-án naplementekor

Július:
Július is záporos-zivataros, de összességében száraz és többnyire meleg idővel telt. A hónap a június végi lehűlés nyomán még kissé hűvösebb idővel indult, az első 3 napon 25 fok körül alakultak a maximumok. 1-jén 3 mm, 2-án pedig 1 mm záporeső is hullott, illetve az előbbi napon zivatar is volt. Ezután gyors és erőteljes felmelegedés következett be, így 5-étől 11-éig végig elérte vagy meghaladta a csúcsérték a 30 fokot, és gyakran éjszaka is jócskán 15 fok felett maradt a hőmérséklet. A legmelegebb 10-én volt 33,7 fokkal, mely egyben a havi maximum is lett, míg éjjel 8-ára virradóan volt a legenyhébb az idő 18,9 fokkal. Emellett viszont 5-étől 12-éig - 10-e kivételével - minden nap előfordult kisebb zápor vagy zivatar, ráadásul 5-én, 6-án és 7-én szupercellák is. A napi csapadékösszegek azonban többnyire csak 0 és 1,5 mm között alakultak, egyedül 7-én esett több, 7 mm eső. A 12-én átvonult hidegfront mögött átmeneti, de markáns lehűlés érkezett, így 14-én nem volt melegebb 21,6 foknál, és ekkor mérhettük a legalacsonyabb, 8,6 fokos minimumot is a hónapban. 16-ától azonban gyorsan visszatért a meleg, és 18-ától 23-áig ismét 30 fokos csúcsértékek voltak, 33,1 fokos csúccsal 20-án. Ez az időszak ezúttal nagyrészt szárazon telt, 22-étől fordult csak változékonyabbra az idő. Akkor egy záporból 1 mm csapadék hullott, de északra egy szupercella is elvonult. 23-án 2 mm lett a napi csapadékösszeg, másnap pedig a hónap legnagyobb napi mennyiségeként 8 mm-t mérhettünk. Mindkét nap előfordult zápor, zivatar. Kisebb eső, zápor pedig a következő 4 napon is volt még, de ezek együttesen csak 6 mm csapadékot okoztak. Ezzel együtt újból lehűlt a levegő, 27-én csak 21,9 fokos maximumot mérhettünk. A hónap legvégén azonban markáns melegedés kezdődött, mely augusztus elején érte el csúcspontját.

A hónap csapadékösszege 32 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 21,66 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,73 fok lett, ami kb. 2 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Erős zivatar messze délkeletre július 10-én késő délután Szupercella észak felé július 22-én délután

Augusztus:
Augusztus gyakran meleg, száraz időjárással telt. A hónap rövid hőségidőszakokkal és zivatarokkal kezdődött. 3-án és 4-én a 35 fokot is meghaladta a csúcshőmérséklet, ezen belül az utóbbi napon volt a legmelegebb 37,2 fokkal, ami egyben a havi csúcs is lett. 4-én és 5-én reggel pedig nem hűlt 20 fok alá a levegő. 4-én késő este egy hidegfront vonult át zivatarrendszerrel, mely a hónap legnagyobb csapadékösszegeként 24 mm záporesőt eredményezett. A lehűlés két hullámban érkezett, mivel 6-án is áthaladt felettünk egy hidegfront. Ez több órás zivatartevékenységet okozott előbb hajnalban és reggel, majd késő délelőttől estig, de ezúttal csak 6,5 mm csapadék hullott összesen. Ezután újabb erős, de rövid felmelegedés következett, melynek csúcsa 10-én volt 33,2 fokos maximummal. Eközben egy hidegfront közelített meg bennünket, és előtte már előfordultak zivatarok: egy gyengébb példány délelőtt, majd egy igen erős szlovén zivatarrendszer este erősen viharos (100 km/h körüli) széllökésekkel. A napi csapadékösszeg 8 mm lett. A front végül 11-én vonult át mérhető csapadék nélkül, de erős lehűléssel, így 12-én mindössze 22,6 fokos maximumot mérhettünk. Ekkor egy hosszabb száraz időszak vette kezdetét egészen 19-éig, a hőmérséklet azonban hamar visszatért a nyárias értékekre, 16-án, 17-én és 18-án már kevéssel 30 fok felett alakult. 19-én érkezett a következő hidegfront, mely jelentősebb, 12,5 mm esőt, záporesőt okozott. A hőmérséklet több fokkal visszaesett, ezúttal már 4 napon keresztül 25 fok alatt maradt a maximum 20-ától, 21-étől 24-éig pedig 10 fok alatti minimumokat mérhettünk. 22-ére virradóan volt a leghűvösebb 7,5 fokkal. Eközben a légkörben lévő, Kanadából érkezett füstréteg gyakran megszínesítette a napkeltéket és a naplementéket több napon át. A hónap vége még egy rövid, de viszonylag erős hőséget hozott, 26-án és 27-én is elérte a csúcsérték a 34 fokot. Utóbbi napon vonult át a soron következő hidegfront szupercellás zivatarokkal, de csak 1,5 mm csapadék hullott. Ezúttal a lehűlés sem volt olyan nagy mértékű, nem csökkent 26 fok alá a hőmérséklet, 31-én pedig egy napra még meghaladta a 30 fokot is.

A hónap csapadékösszege 52,5 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 22,01 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva szintén 22,01 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Egy lecsapó villám lezajlása (videóból kivágott képek) augusztus 6-án Sűrű talaj menti köd augusztus 24-én reggel

Szeptember:
Szeptember már viszonylag hűvös és kiemelkedően csapadékos időt hozott. Rögtön 1-jén volt a legmelegebb a hónapban, akkor még elérte a csúcsérték a 26,5 fokot. Este egy hidegfront érkezett, melyből ekkor ugyan csak 0,5 mm-nyi zápor fordult elő, de a front behullámzása miatt a következő két napon további 9 mm eső esett. Ezt követően változékony időjárás vette kezdetét többszöri frontátvonulással. A frontok előtt egy-egy napra még elérte a maximum-hőmérséklet a 25-26 fokot, mögöttük viszont már 20 fok alatti maximumok, illetve 10 fok alatti minimumok is előfordultak. A 6-án érkező front összesen 3 mm, míg a 11-én érkező 7 mm csapadékot eredményezett, az utóbbiból zivatar is előfordult. A hónap közepén egy hűvös és igencsak csapadékos időszak következett. 14-étől 20-áig minden nap előfordult csapadék, és a 7 nap alatt összesen 132 mm eső esett. A legnagyobb napi csapadékösszeg 19-én volt 25,5 mm-rel, de a többi napon is 20 mm körül alakultak a mennyiségek. 16-án és 17-én ismét kialakultak gyengébb zivatarok is. Mindeközben a 10 fok körüli minimumokat csupán 15 fok körüli maximumok követték. 19-én volt a leghűvösebb, akkor nem emelkedett 13,6 fok fölé a hőmérséklet. A hónap hátralévő része már száraz idővel telt, egyedül 25-én hullott még 1 mm csapadék. A csúcshőmérséklet ugyanakkor a naposabb napokon is csak kevéssel haladta meg a 20 fokot, éjszakánként pedig 21-e, valamint 25-e és 26-a kivételével 10 fok alatti értékeket mérhettünk. Néhány reggelen köd is előfordult. A hónap végén a fölénk érkező szárazabb és kissé hűvösebb légtömegnek köszönhetően visszaesett a hőmérséklet, különösen éjszaka. Így 30-a lett a hónap leghidegebb napja 3,2 fokos minimummal.

A hónap csapadékösszege 152,5 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 15,07 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 14,69 fok lett, ami kb. 0,5 fokkal alacsonyabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Zápor és napsütés szeptember 17-én Sekély köd szeptember 30-án reggel

Október:
Októbert az átlagosnál enyhébb és szárazabb időjárás jellemezte. A szeptember végi lehűlés nyomán a hónap hűvös idővel indult. 2-án reggel 1,8 fokig hűlt le a levegő, mely egyben a havi minimum is lett. Ekkor és 1-jén talaj menti fagy is volt. 3-án egy frontrendszer haladt át felettünk 4,5 mm esőt produkálva. Ezután gyors felmelegedés következett be, és 5-én már elérte a csúcshőmérséklet a 22,5 fokot. Este azonban egy hidegfront érkezett, mely ugyan csak 1 mm csapadékot okozott, de mögötte jelentősen visszaesett a hőmérséklet, a következő napokban 15-16 fok körüli maximumokat mérhettünk. 8-án egy gyengülő front érintett minket, melyből 1,5 mm eső esett. Ezt követően egy anticiklon húzódott fölénk, és tartósan megenyhült az idő. 11-étől 18-áig minden nap meghaladta a csúcshőmérséklet a 20 fokot, ezen belül 16-án volt a legmelegebb 23,0 fokkal, mely a havi maximum is lett. Az éjszakák ugyanakkor frissek maradtak, 6-7 fok körüli minimumokat mérhettünk. Az anticiklon hatására 12-én, majd 16-án, 17-én és 18-án reggel előfordult köd, mely az utolsó napokban már a déli órákig megmaradt. 19-étől pedig 3 napon keresztül egész nap ködös-párás, borongós és hűvös idő következett, időnként szitálással. A ködös időnek 22-én egy mediterrán ciklon vetett véget, mely hatására megélénkült az északi szél, a következő két napon pedig erős, olykor viharos volt. A ciklon jelentős, összesen 20,5 mm csapadékot hozott. Ebből 18,5 mm hullott 22-én, így ez lett a hónap legcsapadékosabb napja. A nappali hőmérséklet már a tartósan ködös napokon visszaesett 12 fok köré, de a ciklon mögött volt a leghűvösebb 23-án 10,1 fokos maximummal. A hónap vége mozgalmas időt hozott. 27-én és 29-én is átvonult egy-egy markáns hidegfront, de ezek előtt még jelentősebben felmelegedett a levegő, 26-án 18,6 fokos, 29-én 17,9 fokos csúcsértéket mérhettünk. A 29-ei frontot zivatar is kísérte, mögötte pedig erőteljes lehűlés érkezett.

A hónap csapadékösszege 32 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 11,45 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 10,74 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Dér október 2-án reggel Az október 29-ei markáns hidegfront érkezése Szombathelyre

November:
November újból csapadékosabb, de enyhe idővel telt. Az október végi lehűlés után fagyosan indult a hónap, 1-jén reggel -2,4 fokot mérhettünk. A következő napokban azonban melegebbre fordult az idő, így - 4-e kivételével, amikor 0,0 fok volt - jellemzően 3 és 6 fok körül alakultak a minimumok. Kezdetben a maximumok is emelkedtek, és 5-én már 17,2 fok volt, mely egyben a havi csúcsérték is lett. 6-ától viszont a több felhő miatt 10 fok köré estek vissza a délutáni hőmérsékletek. 6-án, 7-én és 8-án kisebb eső is előfordult, a 3 nap alatt összesen 10,5 mm csapadék hullott. 12-én egy hidegfront vonult át 13,5 mm csapadékot okozva, mögötte pedig visszaesett a hőmérséklet. 15-én reggel ismét fagyott -3,9 fokkal, és ez lett a hónap legalacsonyabb értéke is. Napközben pedig csupán 5,2 fokig melegedett fel a levegő. 17-én érkezett a következő front 1,5 mm csapadékkal, mely mögött állandósultak a felhőzet és a szél függvényében -3 és +3 fok között szóródó minimumok, míg a csúcsértékek eleinte 7 és 10 fok között alakultak, de 22-én és 23-án 14 fokos maximumot mérhettünk. 24-én viszont nem volt melegebb 5,6 foknál, mivel előző este sűrű köd érkezett, mely aztán egész nap kitartott, időnként szitálással. 25-én egy közeledő hidegfront előtt a megélénkülő déli szél feloszlatta a ködöt, és ismét 14 fokig emelkedett a hőmérséklet. A frontból 13 mm csapadék hullott, és mögötte jelentősen lehűlt a levegő. 27-én reggel -2,6 fokot, míg másnap -3,7 fokot mérhettünk, 28-án és 29-én pedig csupán 5 fok körül tetőzött a hőmérséklet. Az utóbbi napon egy mediterrán ciklon érkezett, amiből másnap reggelig összesen 23 mm csapadék jött össze, így ez lett a hónap legcsapadékosabb napja. A kezdeti esőt 30-ára virradóan havazás váltotta fel, és reggelre 3 cm-es hóréteg alakult ki, de ez estére nagyrészt elolvadt. A hónap utolsó napján már nem volt melegebb 2 foknál, és délelőtt még előfordult gyenge havazás és hózápor.

A hónap csapadékösszege 64,5 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 5,70 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 5,04 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Jégformák november 15-én reggel Friss hó 30-án reggel

December:
Decemberben folytatódott a csapadékos, összességében enyhe idő. A hónap első 10 napja viszont még viszonylag hűvös idővel telt, éjszaka minden nap fagyott, és a tartósan megmaradó zúzmarás köd miatt 7-én napközben is csak -0,4 fokig melegedett fel a levegő. A többi napon jellemzően 2-4 fok körül alakultak a maximumok. Ebben az időszakban, 4-én volt a legalacsonyabb havi minimum -6,5 fokkal. Emellett többször előfordult csapadék is: 1-jén kisebb havazás, 4-én és 5-én eső, havas eső, hó, míg 8-án eső, havas eső. Az utóbbi napon 16 mm csapadék hullott, mely a legnagyobb napi összeg lett decemberben. 11-étől rövid, de markáns felmelegedés érkezett, így akkor már 12,2 fokos, majd 12-én 14,3 fokos csúcsértéket mérhettünk, ami egyben a havi maximum is lett, Ekkor ráadásul egész éjszaka 10 fok felett volt a hőmérséklet, és a napi maximum reggel állt be. Délelőtt ugyanis egy hidegfront érkezett, ami mögött lehűlt a levegő. A frontból 8 mm eső esett. 14-én és 15-én újabb frontok vonultak át. Az előbbi napon még nem volt csapadék, de este délkeletre távoli zivatar villámlásait lehetett megfigyelni. 15-én viszont 10 mm csapadék hullott. A következő napokban kissé hűvösebbre fordult idő, 17-étől ismét fagyott reggelente, a csúcsértékek pedig a rákövetkező négy napon 5 fok alatt maradtak. 19-én és 20-án kisebb havazás is előfordult, melyből foltokban vékony lepel alakult ki, és ezek a napok hozták ennek a periódusnak a legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit is: 19-én reggel -6,4 fok, 20-án délután 0,7 fok volt. 21-én egy melegfront vonult át kevés esővel, fagyott esővel, és mögötte megenyhült az idő. Így a hónap végéig már többnyire 5 fok felett, sőt 24-én, 27-én és 31-én 10 fokkal tetőzött a hőmérséklet, viszont az éjszakák 28-a kivételével fagyosak maradtak. 26-án pedig egy napra ismét tartós, zúzmarás köd lett egész napos faggyal. 28-án egy hidegfront vonult át, mely jelentős, 15,5 mm csapadékot eredményezett. Az eső mellett este havas eső, havazás is volt, melyből rövid időre 2 cm-es hóréteg is kialakult, de ebből 29-én reggelre már csak hófoltok maradtak.

A hónap csapadékösszege 55 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 1,75 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 1,49 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Az előző napról megmaradt zúzmara a reggeli napfényben december 8-án Olvadás előtt álló "riadt" jégdarabka december 22-én

Éves statisztikák:

Hőmérséklet Csapadék
Éves középhőmérséklet: 10,80 °C Éves csapadékösszeg: 675,5 mm
Éves abszolút minimum: -15,6 °C (jan. 11.) Legnagyobb napi csapadékösszeg: 25,5 mm (szept. 19.)
Éves abszolút maximum: 37,2 °C (aug. 4.) Legkisebb havi csapadékösszeg: 5,5 mm (márc.)
Legalacsonyabb havi középhőmérséklet: -4,90 °C (jan.) Legnagyobb havi csapadékösszeg: 152,5 mm (szept.)
Legmagasabb havi középhőmérséklet: 22,01 °C (aug.) Csapadékos napok
száma:
162 db
Legkisebb napi hőingás: 0,9 °C (nov. 17.) Havas napok száma: 29 db
Legnagyobb napi hőingás: 21,1 °C (márc. 29.) Hótakarós napok száma: 29 db
Éves abszolút hőingás: 52,8 °C Legnagyobb hóvastagság: 9 cm (jan. 14.)
Zord napok száma
(Tmin <= -10,0 °C):
11 db Csapadékkal járó zivataros napok száma: 32 db
Téli napok száma
(Tmax <= 0,0 °C):
23 db Száraz zivataros napok (dörgés) száma: 10 db
Fagyos napok száma
(Tmin <= 0,0°C):
95 db Jégesős napok száma: 1 db
Nyári napok száma
(Tmax >= 25,0 °C):
83 db  Ónos/fagyott esős vagy
szitálásos napok száma:
3 db
Hőségnapok száma
(Tmax >= 30,0 °C):
38 db Ködös napok száma: 46 db
Forró napok száma
(Tmax >= 35,0 °C):
2 db Zúzmarás napok száma: 10 db

Írta és a képeket, valamint a grafikonokat készítette: Hérincs Dávid