Kezdőlap

Meleg nedves szállítószalag záporokkal, zivatarokkal 2015. szeptember 19-én

2015. szeptember 18-án az előzőekben kialakult rövid nyárias időszakot lezárva egy hullámzó hidegfront közelített meg bennünket.
A front talaj közeli része már ezen a napon reggel megérkezett, így északira fordult a szél. Napközben azonban átmenetileg visszahullámzott
a front, így délután délkeletire fordult a szél, és csak este lett ismét északi irányú. Mindemellett délnyugat felől egy úgynevezett meleg nedves
szállítószalag húzódott fölénk. Ezt páradús, labilis állapotú légtömeg jellemzi a légkör középmagas és magas szintjein, így abban az esetben
is kedvez a záporok, zivatarok kialakulásához, amikor a talaj közelében már stabilizálódik a légkör, ahogy ezúttal is történt. Már 28-án estétől
záporok alakultak ki a szállítószalag mentén (1-2. kép), majd éjjel délkelet felé zivatarok is előfordultak.

19-én a talaj közelében már mérsékelt, időnként élénk szél fújt, a szállítószalag azonban továbbra is felettünk helyezkedett el, és ebben
délnyugati áramlás volt jellemző. Így már a reggeli órákban újabb záporok érték el Egyházasrádóc térségét Szlovénia felől (3. kép).
Az egyik záporgóc fél 9 után a falut is érintette, de gyors mozgása miatt csak néhány perces csapadékhullást okozott. A magasabb szinteken
található nagy labilitást jelezte, hogy ezt követően, 9 órára már zivatar is kialakult dél felé. Ez végül a falutól délkeletre vonult el markáns
csapadéksávokkal, illetve később, amikor "átsütött" rajta a Nap, látványos Tyndall-sugarakkal kísérve (4-5. kép). A cellából 3 dörgést
lehetett hallani, és egy villám is látszott. 10 óra után újabb zivatar haladt el délkeletre, már kissé távolabb, de ebből is hallható volt
néhány távoli dörgés. A cella később szupercellává fejlődött, és szintén szupercellának bizonyult a mögötte, kb. fél óra múlva érkező góc is.
Ezen már kezdetben lehetett látni szupercellás jegyeket, a csapadékos és csapadékmentes rész ugyanis jól elkülönült, és egy kisebb,
falfelhő-szerű felhődarabka is megjelent rajta (6. kép). Ezt később eltakarta a csapadék, de a szupercella kettévált, így az északkeleti,
Egyházasrádóc felőli oldalán is kialakult egy "tányéros" szerkezetű feláramlási alap, melyhez kis méretű falfelhő kapcsolódott (7-10. kép).
A következő órákban még több zivatar is elvonult délkeletre, így többször előfordult dörgés (11. kép). Délután felszakadozott a felhőzet,
ugyanakkor továbbra is jelentős gomolyfelhő-képződés zajlott a szállítószalag mentén (12-13. kép). Fél 5 körül ismét kialakult kisebb
zápor is, de ez is csak néhány percig tartott.