Kezdőlap

Hidegfront előtti zivatarok 2014. szeptember 21-én

2014. szeptember 21-én északnyugat felől egy markáns hidegfront közeledett felénk. Előtte azonban délnyugat felől még enyhe,
nagy nedvességtartalmú levegő áramlott fölénk. A reggeli órákban sok volt felettünk a felhő, délelőtt azonban felszakadozott,
csökkent a felhőzet, és néhány órára kisütött a nap. Ennek köszönhetően délután 27 fokig melegedett fel a levegő. Mindeközben
jelentős labilitás is felhalmozódott a térségben, melynek következtében a kora délutáni órákban észak, északnyugat felé erőteljes
gomolyfelhő-képződés indult meg. 2 óra körül előbb Sopron térségében, majd kb. egy óra múlva már a Kőszegi-hegységtől
északra is záporok, zivatarok alakultak ki, melyek egy kisebb rendszerré összeállva dél-délkelet felé indultak meg. A zóna nyugati
része fél 5 körül érte el Egyházasrádóc térségét látványos peremfelhőzettel (1-3. kép), melynek alján különösen kelet, délkelet felé
erősen turbulens mozgású felhőfoszlányokat is meg lehetett figyelni (4. kép). A csapadék ekkor még elkerült bennünket,
de a peremfelhővel érkező kifutófront hatására északi szél támadt, és több fokkal visszaesett a hőmérséklet. A térségben ezzel
egy időben erőteljes gomolyfelhősödés indult meg, és előbb északnyugati irányban alakult ki egy zápor (5-6. kép), majd hamarosan
dél felé is gyenge csapadéksávok hulltak alá a már távolodó peremfelhő mögött (7. kép). 5 óra körül kelet felé, a korábbinál kissé
közelebb újabb csapadékgóc keletkezett, melyből néhány dörgés is hallható volt (8. kép). Néhány perc múlva pedig éppen
a falu felett alakult ki egy zápor, mely ugyan rövid ideig tartott, de viszonylag erős intenzitású, nagy cseppes csapadékhullást
produkált. Ezt bő 20-25 perces csapadékszünet követte, de fél 6 körül északnyugatról újabb zivatar érkezett (9. kép). Ennek
az erősebb része elkerülte a települést, de kezdetben viszonylag gyakori dörgéseket produkált, később pedig néhány közelebbi
villámlás is előfordult (10. kép). A zivatar 7 órára gyengült le, a csapadékhullás azonban nem szűnt meg, mivel nyugatról egy
kiterjedt csapadéktömb érkezett. Ezt fél 8, 8 óra körül ismét kísérte zivatartevékenység is, előbb délnyugat, majd dél felé,
a záporeső pedig csak 11 órára szűnt meg. A napi csapadékösszeg végül 12 mm lett.