Kezdőlap

Zivatarzóna Vas megyében 2014. augusztus 27-én

2014. augusztus 27-én reggel egy ciklon hidegfrontja haladt át felettünk. Ez azonban inkább csak a megye déli részén okozott
kevés csapadékot, és mögötte a déli órákra már felszakadozott, csökkent a felhőzet. A tőlünk délre lévő, kiterjedtebb és
erősebb csapadékzóna hatására azonban a front mögött is délies irányú szél fújt. Ausztria felől ugyanakkor a ciklon kettős
(okklúziós) frontja közeledett felénk, mely mentén már az Alpoktól északra is kialakult egy záporokkal tarkított csapadéksáv.
A front északnyugati széllel érkezett, így Kőszeg térségéből indulva a megye északi felén át egy hosszú összeáramlási zóna
jött létre. E mentén a megye északi felén 1 óra után erőteljes gomolyfelhő-képződés indult meg, és rövidesen már ki is alakultak
az első záporok, zivatarok (1. kép). Eközben a középső és déli területeken még napos idő volt, és 24-25 fok köré melegedett fel
a levegő. Az északi záporok, zivatarok hamar egy vonalas rendszerré álltak össze, mely dél felé indult meg. Az egyes csapadékgócok
mozgása viszont ÉNy-DK irányú volt, így bár Egyházasrádócról remekül meg lehetett figyelni a rendszert, és néhány dörgést
is lehetett hallani, maga a csapadék távolodott a falutól (2-5. kép). 2 óra körül a zivatarlánc fő csapadéktömbje már messze járt
kelet felé (6. kép), a hozzá tartozó összeáramlási vonal viszont elérte Egyházasrádócot (7. kép). Mögötte északira fordult a szél,
és visszaesett a hőmérséklet. Fél 3 körül immár kelet, délkelet délkelet felé pattantak ki újabb zivatarok, melyekből ismét
dörgött néhányszor (8-9. kép). Később pedig a zivatarzóna kiterjedt nyugat felé is, így a Rába mentén és az Őrségben
is produkált csapadékot, mielőtt elhagyta a megyét.