Kezdőlap

Esti hidegfront zivatarrendszerrel 2013. augusztus 9-én

2013. augusztus 9-én egy lassú mozgású hidegfront határozta meg időjárásunkat. A front előtt az alacsonyabb szinteken már reggel
északira fordult, és napközben időnként megélénkült a szél, mely kissé visszafogta a felmelegedést. Így az előző napi forróságnál
már jóval alacsonyabban, de még mindig 34 fokkal tetőzött a hőmérséklet. A magasban ezzel szemben délies maradt az áramlás,
és fokozatosan labilizálódott a légkör. Az Alpok felett kora délután erőteljes zivatarképződés indult meg, majd ezen cellák kifutófrontja
mentén később egyre délkeletebbre helyeződött a zivatarok súlypontja. Kora este Szentgotthárd térségében egy nagy méretű,
vonalas zivatarrendszer fejlődött ki, mely lassan kelet felé tolódott. Egyházasrádócon nem sokkal háromnegyed 8 előtt lehetett hallani
az első dörgéseket, negyed óra múlva pedig nyugat felé feltűnt a közeledő zivatarzóna sötét kifutófelhőzete (1. kép). Ennek érkezésekor
éjszakai sötétség lett, és feltámadt a nyugati szél. Mögötte nyugat felé pedig megjelent a csapadéksáv, melynek környezetében igen aktív
villámtevékenység volt jellemző (2-3. kép). A zivatar első hulláma 9 óra előtt érkezett meg, és kb. fél óráig tartott. Kisebb szünet után
10 óra körül ismét eleredt az eső, és már csak a vihar elvonultával, fél 12-kor állt el. A zivatar első szakaszában folytatódott az aktív
zivatartevékenység, volt, hogy másodpercenként villámlott. Ekkor azonban csak kevés villámot lehetett látni, többnyire felhőn belüli
kisülések voltak (4. kép). A rendszer gyengülésével viszont több felhővillám is megfigyelhető volt (5-7. kép). A zivatarok után éjjel
még kisebb zápor is előfordult, és a napi csapadékösszeg végül 9,5 mm lett.