Kezdőlap

 

Időjárási összefoglaló 2012 - Egyházasrádóc

Éves statisztikák -->

Január:
Január legnagyobb részét enyhe idő jellemezte, a hónap végén azonban erőteljes lehűlés kezdődött. 1-je és 12-e között a maximum-hőmérsékletek 7-8 fok körül, míg a minimumok 0 fok körül alakultak. Ebben az időszakban, 2-án volt a hónap legmelegebb napja, amikor 11,8 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ezekben a napokban többször előfordult kisebb eső, záporeső, de számottevő csapadék nem hullott. 13-án átmeneti, kisebb lehűlés következett be, mely hatására hózáporok is kialakultak, és éjszaka megjelenezek az erősebb fagyok. 20-a után időnkénti, kisebb esők kíséretében viszont még visszamelegedett a levegő, 10 fok feletti csúcshőmérsékletek is előfordultak. A hónap utolsó napjaiban az északkeletire forduló áramlással jelentős lehűlés vette kezdetét. 30-án és 31-én éjszaka már -10 fok alá hűlt le a levegő, illetve napközben is csak fagypont köré emelkedett a hőmérséklet. A hónap leghidegebb napja 31-e volt -12,1 fokos minimummal.

A hónap csapadékösszege 11,5 mm lett, mely elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 1,90 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 1,43 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Naplemente január 11-én Hózápor kelet felé január 13-án

Február:
Február első felében zord téli időjárás alakult ki, de a hónap végére jelentős enyhülés következett be. A január végi hidegbetörés nyomán 12-éig egész nap fagyos idő volt jellemző. Többször még a -5 fokot sem érte el a maximum-hőmérséklet, 3-án például mindössze -8,1 fokos csúcsértéket mérhettünk. Emellett éjszakánként gyakran -10 fok alá csökkent a hőmérséklet. 6-án és 7-én egy mediterrán ciklonból 5 cm hó hullott, de a jelentős hófúvás miatt a hóréteg vastagsága erősen változó volt. A ciklont követően mérhettük a havi legalacsonyabb minimumot, 9-ére virradó éjszaka ugyanis -15,0 fokig hűlt le a levegő. Ezen a napon, illetve 11-én még előfordult gyenge havazás, így a hóréteg 12-én 6 cm-esre nőtt. 13-ától enyhülés kezdődött, de ez eleinte még csak a maximumok emelkedésében mutatkozott meg. 15-étől azonban északnyugatira, majd nyugatira fordult az áramlás, és ezzel jelentős és tartós melegedés indult meg. A hónap végén már 10 fok körül alakultak a csúcsértékek, és előfordultak fagymentes éjjelek is. A hónap legmelegebb napja 24-e volt, amikor a főnös időjárásnak köszönhetően 19,2 fokig emelkedett a hőmérséklet.

A hónap csapadékösszege 13,5 mm lett, mely elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva -1,75 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva -1,99 fok lett, ami kb. 3 fokkal alacsonyabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Hófúvás február 7-én Alkonyati lencsefelhők a Keleti-Alpok felett február 24-én

Március:
Március tavaszias, de rendkívül száraz időjárással telt. A hónapban csupán 0,5 mm csapadék hullott (mindez 11-én), ami alulmúlta a 2011. novemberi 1 mm-es értéket. Csapadék híján az egész hónapban sok napsütésben volt részünk. A hónap elején egy hidegfront mögött lehűlés következett be, így előfordultak erősebb fagyok, illetve 6-án, 7-én és 8-án 10 fok alatt maradt a maximum-hőmérséklet. A hónap leghidegebb napja 7-e volt, akkor -7,9 fokig hűlt le a levegő a reggeli órákra. Ezt követően felmelegedés következett be, és 17-én már elérte a csúcsérték a 22,6 fokot, mely a havi maximum lett. Ezt követően néhány hűvösebb nap kivételével állandósultak a 20 fok körüli csúcsértékek, illetve a 0 és 8 fok közötti minimumok.

A hónap csapadékösszege 0,5 mm lett, mely jóval kevesebb az átlagosnál. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 8,72 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 8,60 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Kora tavaszi napnyugta március 3-án Lencsefelhők Szombathely felett március 27-én

Április:
Április első és utolsó időszakában kellemesen meleg, míg a hónap közepén hűvösebb időben volt részünk. A hónap első napjaiban felmelegedés zajlott le, melynek következtében 5-én már 24,7 fokos maximumot mérhettünk. Délután azonban egy hidegfront haladt át felettünk, mely zivatarokat is okozott. A front mögött a fokozatos lehűlés révén 8-án 10 fok alá esett vissza a maximum-hőmérséklet, majd 20-a környékéig 15 fok körül állandósultak a csúcsértékek. Az éjszakai órákban 10-én hűlt le a legnagyobb mértékben a levegő, akkor -3,3 fokot mérhettünk, mely egyben a havi minimumot is jelentette. Emellett ebben az időszakban többszer előfordult eső, zápor, és 11-én, valamint 22-én jelentős mennyiségű csapadék hullott. Utóbbi napon zivatar is kialakult, jégeső kíséretében. 25-étől erőteljes melegedés vette kezedét, és a hónap végén ízelítőt kaphattunk a kora nyárból. A csúcshőmérséklet 28-ától kezdve meghaladta a 25 fokot, sőt 29-én elérte a 30,1 fokot, ezzel ez lett a hónap legmelegebb napja.

A hónap csapadékösszege 33,5 mm lett, mely kis mértékben elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 11,47 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 11,15 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Közeli zivatar április 5-én Ködös reggel április 13-án

Május:
Május nagy részét változékony, kora nyári idő jellemezte, de a hónap közepén átmenetileg erőteljesebb lehűlés következett be. 1-jén és 2-án még 30 fokos csúcsértékeket mérhettünk. Az utóbbi napon 30,4 fok volt a maximum, ami a hónap legmagasabb értékének bizonyult. 3-án egy hidegfront érkezett, mely mentén zivatar is előfordult, és mögötte a következő napokban kissé visszaesett a hőmérséklet. 10-e körül azonban már ismét 25 fok fölé emelkedtek a maximumok. 12-én egy markáns hidegfront vonult át felettünk, mely mögött jelentősen lehűlt a levegő. 13-a és 18-a között a nappali hőmérsékletek mindössze 15 fok körül szóródtak, míg 18-án éjjel a már derült és szélcsendes időnek köszönhetően 0,5 fokig hűlt le a levegő, ami a hónap legalacsonyabb minimuma lett. 20-ától kezdve 25 fok körül állandósultak a csúcsértékek, és reggelenként már gyakran 10 fok felett maradt a hőmérséklet. Egyedül 22-én napközben volt hűvösebb, amikor jelentős mennyiségű, 26,5 mm csapadék hullott. Emellett ezekben a napokban, valamint a hónap végén többször kialakultak záporok, zivatarok.

A hónap csapadékösszege 67,5 mm lett, mely megegyezik az átlagossal. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 16,22 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 16,11 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Zivatarfelhő dél felé május 24-én Érkező, peremfelhős zivatar május 30-án

Június:
Júniusban túlnyomórészt száraz, meleg nyári idő volt jellemző, de 10-e körül előfordult egy rövid hűvösebb, csapadékos periódus is. 9-éig mérsékelten meleg időben volt részünk, a csúcshőmérséklet 25 fok körül alakult. A minimumok pedig jórészt 10 fok felettiek voltak, de 6-án egy előzőleg átvonult hidegfront mögött 5,0 fokos minimumot mérhettünk, mely a hónap legalacsonyabb értéke lett. 9-e és 13-a között csapadékosra fordult az idő, és ezzel együtt visszaesett a hőmérséklet. 9-én zivatar, illetve jégeső is előfordult, és összességében kiadós eső hullott. A hónap közepén melegedés vette kezdetét, mely hatására 17-étől napközben 30 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, éjszakánként pedig 15 fok feletti minimumok is előfordultak. 22-e és 27-e között kissé visszaesett a hőmérséklet, és 25-én ismét jelentősebb mennyiségű csapadék hullott. Ezt követően azonban ismét kánikula köszöntött be. 30-án már elérte a csúcsérték a 35,9 fokot, ezzel ez lett a hónap legmelegebb napja.

A hónap csapadékösszege 55 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 20,69 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 20,48 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Szupercella délkelet felé június 10-én Hidegfront mögötti naplemente június 25-én

Július:
Július első harmadát forróság jellemezte, de ezt követően már hűvösebb idő köszöntött be. 1-je és 8-a között 35 fok körül alakultak a maximum-hőmérséklet, és a hőség még 11-éig kitartott. A hónap legmelegebb napja 5-én volt, akkor 36,1 fokos csúcsértéket mérhettünk. Az éjszakák ezekben a napokban igen enyhék voltak, időnként még 20 fok alá sem csökkent a hőmérséklet. Emellett az időszakban többször kialakult zápor, zivatar, meglehetősen fülledtté téve a levegőt. 11-én egy markáns hidegfront vonult át felettünk zivatarokkal, mely mögött jelentősen visszaesett a hőmérséklet. A következő napokban további gyakori csapadék mellett már csak 20 fok körüli maximumokat mérhettünk, majd az idő szárazabbra fordulásával az éjszakák is hűvösebbek lettek. 17-én hajnalban volt a leghidegebb a hónapban, akkor 9,4 fokig hűlt le a levegő. Július hátralévő részében folytatódott a változékony, gyakori csapadékkal és zivatarokkal tarkított időjárás. Az átvonuló hidegfrontok előtt rövid ideig még 30 fok fölé is felmelegedett a levegő, míg mögöttük erőteljesebb lehűlések érkeztek.

A hónap csapadékösszege 103,5 mm lett, mely az évben elsőként meghaladta az átlagos mennyiséget. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 22,57 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,90 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Szupercella Szombathely irányában július 11-én Lecsapó villám egy kora esti zivatarból július 26-án

Augusztus:
Augusztusban ismét nagyon száraz idő volt, emellett pedig a hónap nagy részét hőség jellemezte. A hónap 30 fok feletti maximumokkal indított, melyek mellé 15 fok feletti minimumok társultak. 3-án viszont előfordult kisebb csapadék, és a hónapban egyedüliként zivatar is kialakult. 7-én egy hidegfront haladt át felettünk, ami mögött átmenetileg jelentősen visszaesett a hőmérséklet. Emellett 9-én és 11-én kisebb záporeső is hullott, és utóbbi napon már nem volt melegebb 20,0 foknál. Másnap reggelre csökkent a felhőzet, így 8,8 fokig hűlt le a levegő, ami egyben a havi minimum is lett. Ezt követően fokozatosan melegedés vette kezdetét, és a hónap közepére visszatért a kánikula. A forróság 22-én tetőzött, ekkor a hónap legmelegebb napjaként 36,5 fokos csúcsértéket mérhettünk, és másnap hajnalra mindössze 20,2 fokig csökkent a hőmérséklet. A hőségnek 26-án egy hidegfront vetett véget, de számottevően nem esett vissza a hőmérséklet, sőt 29-én és 30-án ismét 30 fok felett alakult a csúcshőmérséklet.

A hónap csapadékösszege 21,5 mm lett, mely jelentősen elmaradt átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 21,95 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 21,61 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Sávokba rendeződött felhőzet augusztus 15-én Naplemente fátyolfelhőkkel augusztus 29-én

Szeptember:
Szeptemberben változékony és csapadékos idő köszöntött be. A hónap első felében még száraz, nyárias idő volt jellemző, majd a hónap közepére jelentősen visszaesett a hőmérséklet. 1-je és 6-a között a maximumok 25 fok, míg a minimumok 15 fok körül szóródtak, majd egy hidegfront mögött éjszakánként 10 fok alá csökkent a hőmérséklet. Napközben viszont egyre melegebb lett, és 10-én már elérte, majd másnap meg is haladta a csúcsérték a 30 fokot. Akkor 31,0 fokon tetőzött a hőmérséklet, és ez lett a havi maximum. 12-én este egy markáns hidegfront vonult át felettünk, melyből 30 mm csapadék hullott, és zivatar is kialakult. A front mögött 13-án és 14-én már a 20 fokot sem érte el a legmagasabb hőmérséklet. Ezt követően a hónap végéig jellemzően 20, 25 fok közötti csúcsértékeket mérhettünk, míg a minimumok a felhőzet függvényében 10 fok körül alakultak. A hónap leghidegebb napja 22-e volt, akkor 2,3 fokig hűlt le a levegő. 24-én egy ciklonból ismét kiadós, 33 mm csapadék hullott, és ekkor is előfordult zivatar.

A hónap csapadékösszege 77,0 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 17,55 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 17,12 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Színjátszó felhő szeptember 7-én Sekély köd szeptember 21-én reggel

Október:
Október ismét csapadékos és változatos, kezdetben kora őszi, majd a hónap végén már télies idővel telt. 1-je és 7-e között az enyhe hajnalokat többnyire 20 fok feletti maximumok követték, egyedül 2-án volt kissé hűvösebb. A havi legmagasabb maximumot, 24,1 fokot 1-jén mérhettük. 8-ától kezdve lehűlés vette kezdetét, mely leginkább a nappali hőmérsékletek csökkenésében nyilvánult meg. Emellett többször előfordult kisebb csapadék, majd 15-én és 16-án egy mediterrán ciklonból kiadós eső esett. Ezt követően 25-éig száraz, de egyre párásabb, ködösebb idő köszöntött be. A köd 23-ától már napközben is megmaradt, melynek köszönhetően 10 fok köré estek vissza a maximumok. 26-án egy újabb, jelentős csapadékot produkáló mediterrán ciklon ért el bennünket. A ciklon előoldalán 27-én a csúcsérték még elérte a 15,6 fokot, de délután erőteljes lehűlés kezdődött, és éjjel az esőt havas eső, havazás váltotta fel. 28-án este dél felől ismét havazni kezdett, és másnap reggelre 4 cm-es hóréteg alakult ki, de ez estére teljesen elolvadt. A hónap utolsó napjai meghozták az első őszi fagyokat is, de a délutáni maximumok már magasabbak lettek. Október leghidegebb napja 31-e volt, ekkor -3,1 fokos minimumot mérhettünk.

A hónap csapadékösszege 83,5 mm lett, mely jóval több az átlagosnál. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 10,89 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 10,19 fok lett, ami megegyezik az átlagossal.

A hónap fotói:

Havas, őszi lombkoronájú erdő október 29-én Deres virág október 31-én reggel

November:
Novemberben folytatódott a csapadékos időjárás, de a hónap enyhe időjárással telt. 1-je után erőteljes felmelegedés következett be, mely révén 4-én 18,9 fokos csúcsértéket mérhettünk, ami egyben a novemberi maximum is lett. 5-én egy ciklon vonult át felettünk, mely kiadós mennyiségű, összesen 38,5 mm csapadékot okozott. A következő napokban kisebb lehűlés következett be, és ekkor a hónapban egyedüliként gyenge fagyok is előfordultak. A havi minimum 7-én reggel volt -0,8 fokos értékkel. Ezt követően felhős, párás időjárás alakult ki, 16-a és 25-e között már szinte minden nap borult maradt az ég. Emiatt az éjszakák enyhébbek, míg a délutáni maximumok alacsonyabbak lettek. Ebben az időszakban időnként köd, valamint szitálás is előfordult. Változás 26-án következett be, amikor egy érkező ciklon másnapra virradóan feloszlatta a ködöt. 27-én így már 15,2 fokos csúcsértéket mérhettünk, 28-án pedig a 9,9 fokos reggeli minimumot 17,5 fokos maximum követte. Éjszaka, majd másnap egy hidegfront mentén eső, zápor is kialakult, a front mögött pedig 30-ára jelentősen visszaesett a hőmérséklet.

A hónap csapadékösszege 63,0 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 7,85 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 7,57 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Napnyugta az Alpok felett képződő felhőzettel november 3-án Ködös este Szombathelyen a Gyöngyös-parton november 20-án

December:
December első fele hideg, téli idővel telt, majd enyhe időszak következett. A hónap első napjait fokozatosan csökkenő hőmérséklet jellemezte, kevés csapadékkal. 8-án reggelre egy mediterrán ciklonból 5 cm, majd délelőtt további 1 cm hó hullott. A hőmérséklet ezen a napon végig fagypont alatt maradt, sőt a -1,1 fokos csúcsérték még előző este állt be. A következő napokban szárazra és naposabbra fordult az idő, így erősödött az éjszakai lehűlés. A leghidegebb 13-án reggel volt -11,6 fokos értékkel, és egyben ez lett a havi minimum is. Ezt követően jelentős enyhülés zajlott le, ami elolvasztotta a korábbi havat. 15-én délután már 10,1 fokig melegedett fel a levegő, majd este egy átvonuló hidegfrontból  6,5 mm eső esett. A front utáni időszak borongós, többször ködös idővel és csekély napi hőingással telt. Ekkor gyakran előfordult szitálás, kisebb eső, illetve karácsony előtt havazás is. Karácsonykor újabb melegedés érkezett, így 25-én 10,8 fokos, 26-án pedig abszolút havi maximumként 10,9 fokos csúcsértéket mérhettünk. 26-án napközben, majd 28-án egy-egy hidegfront haladt át felettünk, melyek 9,5 mm esőt okoztak. Mögöttük december utolsó napjaiban száraz, hűvös idő köszöntött be.

A hónap csapadékösszege 29,0 mm lett, mely kissé elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 1,26 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 0,81 fok lett, ami kb. 0,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Havazás december 8-án délelőtt Karácsonyi naplemente december 25-én

Éves statisztikák:

Hőmérséklet Csapadék
Éves középhőmérséklet: 11,25 °C Éves csapadékösszeg: 559 mm
Éves abszolút minimum: -15,0 °C (febr. 9.) Legnagyobb napi csapadékösszeg: 33 mm (szept. 24.)
Éves abszolút maximum: 36,5 °C (aug. 22.) Legkisebb havi csapadékösszeg: 0,5 mm (márc.)
Legalacsonyabb havi középhőmérséklet: -1,99 °C (febr.) Legnagyobb havi csapadékösszeg: 103,5 mm (júl.)
Legmagasabb havi középhőmérséklet: 21,90 °C (júl.) Csapadékos napok száma: 154 db
Legkisebb napi hőingás: 1,3 °C (nov. 22.) Havas napok száma: 24 db
Legnagyobb napi hőingás: 22,8 °C (márc. 17.) Hótakarós napok száma: 18 db
Zord napok száma
(Tmin <= -10,0 °C):
14 db Legnagyobb hóvastagság: 6 cm
(febr. 12. és dec. 9.)
Téli napok száma
(Tmax <= 0,0 °C):
15 db Ködös napok száma: 33 db
Fagyos napok száma
(Tmin < 0,0°C):
84 db Csapadékkal járó zivataros napok száma: 24 db
Nyári napok száma
(Tmax >= 25,0 °C):
99 db  Száraz zivataros napok száma: 3 db
Hőségnapok száma
(Tmax >= 30,0 °C):
46 db Jégesős napok száma: 3 db
Forró napok száma
(Tmax >= 35,0 °C):
8 db Ónos/fagyott esős vagy szitálásos napok száma: 4 db

Írta és a képeket, valamint a grafikonokat készítette: Hérincs Dávid