Kezdőlap

Egycellás zivatar délnyugat felé 2011. május 19-én

2011. május 19-én délkeleti felől átmenetileg nedvesebb levegő áramlott fölénk, miközben a nappali órákban jelentős mennyiségű
labilitás halmozódott fel a légkörben. A kora délutáni órákig csak kevés gomolyfelhő zavarta a napsütést, így a csúcshőmérséklet
elérte a 20 fokot. Zala megyében azonban egyre több zápor, zivatar keletkezett, melyek fejlődő gomolytornyait, illetve elterülő üllőit
már Egyházasrádócon is meg lehetett figyelni dél felé. A labilis zóna 5 óra körül érte el Vas megye déli határát. Ennek következtében
egyre több, magasba törő gomolyfelhő jelent meg az égen. A falutól délnyugatra volt a legintenzívebb a konvekció, itt negyed 6 körül
egy gomolyzóna alakult ki, melynek déli felén fél 6 után egy izolált zivatarfelhő kezdett kialakulni (1-3. kép). A cella kb. 10 perc alatt
elérte az üllősödési szintet, miközben megindult benne a zivatartevékenység és a csapadékhullás (4-5. kép). A legaktívabb időszakában
több lecsapó villámot is meg lehetett figyelni Egyházasrádócról, de a csapadék a települést nem érte el. Ezt követően hamar
gyengülni kezdett a zivatargóc, de tőle északra erőteljes gomolyfelhő-képződés kezdődött (6. kép). Így nem sokkal később
nyugat felé újabb egycellás zivatar keletkezett, de ez sem élt sokáig, 10-15 perc múlva szétesett. Ezzel egy időben lassanként
mindenütt megszűnt a konvekció a környéken, így további zápor, zivatar már nem fejlődött ki.