Kezdőlap

Délutáni zivatar 2010. augusztus 3-án

2010. augusztus 3-án egy hidegfront haladt át felettünk. Az északi szél már a reggeli órákban megérkezett, és beborult az ég,
de a déli órákban volt egy-két órás napsütés. A magassági front mentén Ausztriában már a délelőtti órákban záporok, zivatarok
alakultak ki, melyek Vas megye felé közeledtek, de az országhatárt elérve szétesett a rendszer, így végül csak Kőszeg környékén
fordult elő kisebb záporeső. Ezzel egy időben Szlovéniában azonban újabb cellák keletkeztek, melyek a délnyugati áramlással
mozogva 15 óra körül elérték Szentgotthárd térségét. Az egyik zivatargóc Egyházasrádóc felé vette az irányt. 15 óra után már
lehetett hallani néhány dörgést délnyugat felé, miközben a távolban feltűnt a közeledő zivatar felhőzete (1. kép). A vihar gyorsan
közeledett, 20-25 perc múlva már jól kivehető volt a struktúrája (2-6. kép). Ekkor több, látványos lecsapó villám is megfigyelhető volt
a csapadéksáv előterében. Az eső nem sokkal háromnegyed négy előtt érkezett meg, azonban a falut elérve legyengült a zivatar,
így mindössze 2 mm csapadék hullott belőle. Ezt követően az esti órákig még előfordult záporeső, időnként gyenge
zivatartevékenységgel kísérve. Naplemente előtt nyugat felé már felszakadozott a felhőzet, és rövid időre kisütött a nap,
miközben gyenge zápor hullott, így keleti irányban gyönyörű szivárvány tűnt fel, míg nyugatra záporfény látszott (7-8. kép).
A napi csapadékösszeg végül 8,5 mm lett.